Sötétben is világít a Corvin téri ősanya lábnyoma

2015.11.16. 19:56

Harmincezer éves lábnyomok, rejtélyes örökség, forraltborozó nyugdíjasok és egy élénk fantáziájú polgármester. A budai Corvin téren minden adott volt egy szürreális péntek délutánhoz. Az, hogy nem ez lett belőle, Budapest egyik legkevésbé ismert régészeti szenzációjának köszönhető. 

Mi jut az újságíró eszébe, amikor meghívót talál a postafiókjában a „Corvin téri ősanya lábnyom díszkivilágításának átadására”?  Spiritiszta szeánsz? Éneklés után karácsonyi füzéreket felkapcsoló kisiskolások? Nemzeti színű szalagot átvágó L. Simon László?

Mostantól mindenki megnézheti a Corvin téri lábnyomokatFotó: Marton Szilvia - Origo

Nyugdíjasok a parkban

Hogy kiderítsük, megkockáztattuk a lehetetlent: csúcsidőben felszálltunk a 86-os buszra, hogy két munkagéppel, három káromkodással és tíz perc késéssel még épp időben essünk be Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester beszédére. Csak akkor nyugodtunk meg, hogy nem maradtunk le semmiről, amikor rájöttünk, hogy szinte semmit nem látunk a mellette álló emlékműből. Nyilván nem világították még ki. 

És itt jutottunk el a kezdeti kérdéshez: tulajdonképpen mit keres egy ősanya lábnyoma a budai Vár tövében, miért kell kivilágítani, és ami a legfontosabb: mit keres itt ennyi nyugdíjas. Ha javasolhatnám, a Budavári Önkormányzat mostantól minden rendezvényére hívjon el egy régészt, mert hamar kiderült, hogy Horváth Attila előadásában talán még Lázár János Kormányinfója is érdekfeszítőbb lenne. 

A Corvin téri ősanyalábnyom ugyanis nem más, mint Budapest egyik legjelentősebb régészeti lelete. Amiről senki nem tud. 

A Corvin tér rejtélye

Mint kiderült, a történet majdnem húsz éve, 1997-ben kezdődött, amikor a főváros többszintes mélygarázst tervezett a Fő utca melletti, apró térre. A régészeknek sietniük kellett, mert tudták, ha valóban elkészül a létesítmény, az teljesen elpusztítja az ott található maradványokat. 

Dr. Nagy Gábor Tamás is beszélt a megnyitónFotó: Marton Szilvia - Origo

Aki nap mint nap a Fő utcai dugóban szitkozódik, annak valószínűleg fogalma sincs róla, mekkora kincseket rejt ez a tér a Duna közelében. A kutatók viszont pontosan tudták, mire számíthatnak, hiszen a terület az egyik legkülönlegesebb része Budának: egy földdarab, ami szinte teljesen érintetlenül maradt meg az elmúlt évszázadokban. Nem épültek rajta házak, pincék, közművek, utak, amik a mai kor emberének hasznosak ugyan, de a régészeti feltárást sokszor ellehetetlenítik. 

Azt, hogy ez miért volt így, Horváth M. Attila mesélte el, aki az 1997-es ásatásokon is részt vett. 

Temetőből veteményes

A tér mai helye a török uralom alatt egy üres terület volt Toigun pasa dzsámija mellett. Buda felszabadítása után itt alakították ki a kapucinus kolostor fallal övezett veteményeskertjét, és míg a környékbeli középkori polgári lakóházak többsége nem élte túl a 16. század második felének ostromait, a kis kert egészen addig érintetlen maradt, amíg a rendet 1782-ben fel nem oszlatták. Építkezések a környéken mindig is voltak – vegyük például a Budai Vigadót – de ehhez a körülbelül ötven négyzetméterhez soha nem nyúltak. 

Régebben is volt emlékmű a téren, de csak most világították kiFotó: Marton Szilvia - Origo

A régészek a még soha fel nem tárt helyen főleg középkori, római, valamint őskori emlékekre számítottak. A környéken évezredek óta éltek emberek, már a rézkorban lakott volt, amire sok lelet is utalt. Mivel már 1898-ban, a Budai Vigadó építésekor találtak itt római sírokat, az sem volt meglepő, hogy egy római kori temetőt is rejtett a tér,  92 temetkezési hellyel.

A rómaiak a városokat és katonai támaszpontokat összekötő limesutak mentén temetkeztek, és mivel az egykori út szinte teljesen megegyezett a Fő utca nyomvonalával, ideális választásnak tűnt. A helyszínen megtalálták a rómaiak előtt itt élt kelták nyomait is.

Lábnyomok a szigeten

Arra azonban senki nem számított, hogy ennél jóval régebbi, kőkori lelőhely is előkerül. Harminc-negyvenezer évvel ezelőtt a Fő utca és környéke a Duna egyik kis szigete volt. Aki ismerős ott, annak talán mond valamit, hogy a mai Szalag utca és Iskola utca a folyó egyik ága volt. Itt élt néhány vadászó-halászó ember, akik közül ketten – akaratukon kívül – üzentek a maiaknak. Körülbelül három méterrel a felszín alatt a régészek két lábnyomra bukkantak. Ezeket a vastag iszap őrizte meg.

A nő és a gyermek lábnyoma felbecsülhetetlen értékű emlékFotó: Marton Szilvia - Origo

A páratlan lelet 30-40 ezer éves lehet, és a szakértők szerint egy alacsony termetű, felnőtt nőhöz és egy kisgyermekhez  tartozik. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a Corvin téren az eredetit nézheti meg, ki kell, hogy ábrándítsuk: az a Budapesti Történeti Múzeum trezorjában van. A másolatot viszont már 2006-ban elhelyezték a téren, a probléma csak az volt, hogy senki nem tudott róla. 

Ezzel pedig vissza is érkeztünk 2015-be, és végre rájöttünk, miért szerveztek ekkora ünnepséget a csúcsforgalom kellős közepén. A projekt ugyanis nemrég egy lelkes polgármestert, a másolat pedig új talapzatot és díszkivilágítást kapott. 

A polgármester fantáziája

Azt csak remélni tudjuk, hogy Nagy Gábor Tamás csak a világítás bekapcsolása okozta lelkesedésében kezdte el ecsetelni, hogyan mozgatta meg a lábnyom a fantáziáját. Miközben a nyugdíjasok riadtan összenéztek egy pillanatra, kiderült: a polgármester csak arra gondolt, hogy sokszor elképzelte, amint a 30 ezer évvel ezelőtt élt ősanya kézen fogva vezeti le gyermekét a folyóparthoz. Ennek örömére még azt is bejelentette, hamarosan pályázatot hirdetnek, hogy nevet találjanak a két ősembernek. 

Aki viszont fantázia helyett inkább arra kíváncsi, hogyan néz ki két őskori ember lábnyoma, az nyugodtan menjen el a Corvin térre. Most már látszik. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK