Magyar válasz a terrorra: több rendőr lesz az utcákon

párizs merénylet budapesti francia nagykövetség
Vágólapra másolva!
Szigorították a magyar terrorkészültség szintjét, több egyenruhás rendőrt vezényelnek majd az utcákra, és erősebb lesz a határok őrizete is. Magyar halottakról továbbra sem tudni – mondta el Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó.
Vágólapra másolva!

Szigorították az eddigi „B” terrorkészültségi szintet a párizsi merényletek hatására - jelentette be szombat reggel Bakondi György.

Több egyenruhást

A főtanácsadó egy belügyminiszteri döntést tolmácsolt: e szerint

több egyenruhás rendőrt vezényelnek majd az utcákra és az olyan kiemelt objektumok környékére, mint a ferihegyi reptér vagy a paksi atomerőmű.

Több rendőr lesz a reptereken is Forrás: MTI/Kovács Tamás

Komolyabb határőrizet

Emellett szigorítják majd a határok őrizetét is. A jövő heti szerdai kormányülésre pedig egy új jogi előterjesztést mutatnak be a kormányülésen, ami a terror elleni felkészüléssel foglalkozik – sorolta Bakondi György.

Amit nem tudnak

A miniszterelnöki főtanácsadó hozzátette,

nem tudnak Magyarországot érintő terrorfenyegetettségről,

és nincs tudomásuk magyar áldozatokról sem a péntek esti, párizsi merényletsorozat után.

Támadás után élesíteni

A most szigorított, „B” készültségi szintet a kormány a belgiumi merényletek után rendelte el: ez a szint akkor élesedik, ha az uniós vagy NATO-tagállamok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, és annak Magyarországra gyakorolt hatása kiszámíthatatlan.

Már működik is

A Bakondi György által említett szigorítás már érvénybe is lépett: mint tudósítónk elmondta, azonnali megerősített őrizet keretében már két rendőr áll a Lendvay utcai francia követség előtt.

A budapesti francia nagykövetség már erősített védelmet kapott Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Arról, hogy egyébként hány rendőr szokott itt posztolni, az egyenruhások nem akartak nyilatkozni.