Kevesebb a vonat a jövő évi menetrendben

Csépke András MÁV Start vezérigazgató
Vágólapra másolva!
A hatékony és működő, ütemes menetrendi rendszerből kihúzogatott vonatokkal igyekeznek sprórolni a 2016-os MÁV-Start-menetrendben. Az ígért megtakarítás kevés, a tényleges még kevesebb lesz.
Vágólapra másolva!

A meghívóban még az szerepelt, hogy „A vasúttársaság sajtótájékoztatón ismerteti a fontosabb változásokat, amelyeknek köszönhetően több millió meglévő és leendő utas számára érdemben bővül az utazási kínálat és javul a szolgáltatás minősége." A helyszínen azonban már az hangzott el az MTI szerint , hogy

Nem több, hanem kevesebb

Ezt nem nehéz dekódolni, a december 13-án életbe lépő új menetrendet bemutatva Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója nem titkolta, hogy vonatokat állítanak le.

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója járatritkít Forrás: MÁV

Vagyis az történt, amit az Origo korábban megírt, az ország egész területén

számos járatot megszűntetnek.

Az eredeti tervekhez képest kisebb a járatritkítás mértéke, Csépke szerint a 2016-os teljesítmény

egy százalékkal lesz kisebb

az ideinél.

A korábbi, vérmesebb ritkítási tervekkel szemben sok vonalon kevesebb vonatot húztak ki. Például a főváros és Sátoraljaújhely közötti gyorsvonatok közül nem három, csak két pár rövidül Miskolc és Újhely közöttivé. Viszont új vonal (a kelebiai) is bekerült azok közé, amelyek elszenvedik a kínálatszűkítést.

Vegyünk IC-jegyet!

Az iho.hu szakportál részletesen elemzi a változásokat, a cikkből az is kiderül, hogy a törlések egyik tendenciája az IC-re kényszerítés: Sopronba például kizárólag emeltáras vonatokkal lehet majd eljutni Budapestről átszállás nélkül.

A kevés jó hír közé tartozik, hogy új járatokat indítanak Budapestről Százhalombattára, a Bécsbe tartó Hortobágy EuroCity pedig a jövőben Nyíregyházáról indul.

Nyíregyháza közelebb kerül Bécshez Forrás: Tevan Imre - Origo

Az új bécsi főpályaudvar miatt csökken a menetidő az osztrák főváros és Magyarország között.

Spórolnának

Csépke András azt mondta, hogy a járatritkítással 1,5 milliárd forintot spórolnak. A MÁV méreteihez képest amúgy sem jelentős összegről azonban meg kell jegyezni, hogy

a megtakarítás zöme virtuális.

Elsősorban azért, mert ilyenkor beleszámolják, hogy a MÁV-Startnak mennyivel kevesebb díjat kell fizetnie a pálya használatáért. Csakhogy ezt saját anyavállalatának, a MÁV-nak fizeti, vagyis ami megtakarítás a Startnál, az kiesés a MÁV-nál, az ország ezzel nem spórol.