Másfél év a migránsokat bántalmazó biztonsági őrnek

Vágólapra másolva!
Jogerősen másfél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy fegyveres biztonsági őrt, aki több migránst is bántalmazott a kiskunhalasi őrzött szálláson még 2011-ben.
Vágólapra másolva!

A táblabíróság négyrendbeli, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében - ezek közül kettő folytatólagosnak minősül - és folytatólagosan elkövetett testi sértés vétségben mondta ki bűnösnek a férfit.

A bíróság a végrehajtandó szabadságvesztés mellett a vádlottat három évre eltiltotta a fegyveres biztonsági őr foglalkozástól.

A táblabíróság döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó ítéletét.

Zendülés után

A győri őrzött szálláshelyen fogva tartott migránsok között 2011. október 6-án zendülés tört ki, és a rendzavarók közül embert Kiskunhalasra szállítottak, ahol a vádlott fegyveres biztonsági őrként dolgozott.

Megrúgta, tenyérrel és ököllel megütötte az őrizeteseket, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A történtek után még novemberben elbocsátották állásából.