Átverték a netes vásárlókat a csalók

Vágólapra másolva!
Csaknem kilencven embert vert át egy egri házaspár és egy győri nő, akik az interneten árulták ingóságaikat, de az utalás után nem küldtek semmit a vásárlóknak 2013 májusa és 2015 februárja között.
Vágólapra másolva!

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emeltek vádat csütörtökön egy egri házaspár és egy győri nő ellen, akik a babakocsitól a kerti bútorig szinte mindent eladásra kínáltak.

Az egri házaspár 2014 júliusa és 2015 májusa között internetes portálokon más-más felhasználónevek alatt adott fel hirdetéseket, amelyekben mobiltelefonokat, számítógép-alkatrészeket, játékkonzolokat akartak eladni, illetve cserélni.

A vásárlókkal megbeszélték, hogy a vételár utalása után kaphatják meg a terméket, de ez az utalás után nem teljesült, és az eladókat nem lehetett elérni.

A házaspár mintegy 780 ezer forinthoz jutott a csalásokkal.

Egy győri nő ellen is vádat emeltek

Az ötgyermekes, munkanélküli győri nő 2013 májusa és 2015 februárja között úgy csalhatott ki 2,6 millió forintot, hogy babatápszert, babakocsit, gyerekbútort, játékot, fesztiváljegyet és kerti bútort akart eladni. A jelentkezőktől ő is előre utalást kért.

Ötvenöt embert verhetett át, akik kifizették a pénzt, de hiába várták a csomagokat.

A nő hazugságokkal hitegette őket, majd a reklamálókat letiltotta a közösségi oldaláról.

A két ügyet a hatóság együtt vizsgálta - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.