Újabb határrendészeket fogtak el

Vágólapra másolva!
Ismét korrupcióval gyanúsított rendőröket fogtak el a záhonyi határrendészeti kirendeltségen. Pintér Sándor belügyminiszter hangsúlyozta: könyörtelenül kizárnak mindenkit, aki a korrupcióval megfertőződött.
Vágólapra másolva!

Az M1 Híradó tudósítása szerint a rendőröket a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) leplezte le. Hétfő reggel katonai ügyészek a Készenléti Rendőrség közreműködésével

tizenöt rendőrt fogtak el a határnál. Volt, akit az útlevélkezelő fülkéből vittek el.

Napi ezer eurót is megkerestek

A most elfogott határrendészek az értesülések szerint több hónapon keresztül sarcolták az utazókat, naponta ezer-ezerötszáz eurót is megkerestek. A házkutatások után Nyíregyházára vitték őket, ahol a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki őket. Az előállított határrendészek ellen kötelességszegéssel elfogadott vesztegetés miatt indult büntetőeljárás. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség elmondta: a gyanú szerint a záhonyi határrendészeti kirendeltségen szolgálatot teljesítő rendőrök az odaérkező járművek utasaitól, illetve vezetőitől rendszeresen

pénzt fogadtak el azért, hogy kisebb-nagyobb szabálytalanságok felett szemet hunyjanak.

A korrupció egy rákos daganat

Az NVSZ az idén csak Záhonyban több mint nyolcvan korrupt pénzügyőrt, határrendészt, illetve civilt buktatott le. A korrupt egyenruhások akár 12 év börtönbüntetést is kaphatnak. Pintér Sándor belügyminiszter az M1-nek elmondta, az NVSZ fokozta tevékenységét, és nagyon módszeresen dolgozik. E munka eredménye az, hogy

aki korrumpálódott, azt kizárja magából a testület.


A korrupció olyan, "mint egy rákos daganat, szétszóródik egy szervezetben, és tönkreteszi" azt - fogalmazott Pintér Sándor.