Zsidó Világkongresszus: Orbán akadályozza meg a Hóman-szobor avatását!

Vágólapra másolva!
A székesfehérvári Hóman Bálint-szobor felavatásának leállítására szólította fel Magyarországot Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke.
Vágólapra másolva!

A Zsidó Világkongresszus (WJC) honlapján csütörtöki dátummal megjelent közlemény szerint a Székesfehérváron egy magánalapítvány által felavatandó, életnagyságú Hóman-bronzszobrot nagy részben a magyar kormány finanszírozta.

"Meglehetősen felháborító, hogy a magyar adófizetőnek kell kifizetnie egy olyan ember emlékművét, aki nemcsak antiszemita, a magyar zsidóknak a második világháború előtti és alatti üldöztetésének kulcsfigurája, a náci Németország és 1944-ben a fasiszta nyilaskeresztes rezsim támogatója volt, de élete végéig nem bánta meg bűneit" - hangoztatta Lauder.

A WJC elnöke szerint

és sürgette, hogy a magyar kormány vonja vissza a szoborhoz való hozzájárulását.

"Ma felszólítom Orbán Vikor miniszterelnököt, hogy lépjen közbe ebben az ügyben, és biztosítsa, hogy ezt a szobrot nem közpénzekből építik meg. Ha ez nem történik meg, Magyarország rossz üzenetet küldene azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell kezelni az olyan kényes ügyeket, mint a holokauszt" - jelentette ki Lauder.

A közleményben azt írták, hogy Hóman Bálint 1931-től kezdve több magyar kormány minisztere volt, és jelentős szerepet játszott a Magyarországon a kései 30-as években elfogadott zsidóellenes törvények kidolgozásában. Ismertette, hogy egy székesfehérvári alapítvány Hóman tudományos eredményei előtt kíván szoborral tisztelegni. Hóman (1885-1951) egy nyolckötetes Magyarország-történet szerzője, amely 1938 és 1941 között jelent meg.