16 lakást vettek Komlón arab országokból érkező vevők

Vágólapra másolva!
A nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy idén már 16 lakást vásároltak arab vevők Komlón. A városban már két-három millió forintért lehet egy panellakást venni.
Vágólapra másolva!

Tizenhat lakást vásároltak meg arab országokból érkezők Komlón, míg az előző években egyetlen hasonló vétel sem volt - írja szerdai számában a Népszabadság a város polgármesteri hivatalától származó információra hivatkozva.

A vásárlók nagy része kuvaiti, de akadtak vevők Egyiptomból, Iránból és Szíriából is.

Az arabok lakásvásárlásait egy kuvaiti tulajdonú, pécsi bejegyzésű cég intézi. A tulajdonosok arra használják a komlói lakásukat, hogy onnan utazzanak a közeli gyógyfürdőkbe, valamint Budapestre, Bécsbe és az Adriára.

A nemzetbiztonságot is érdekli

Komlón több mint ezer lakás áll üresen,

két-három szobás panellakásokat már két-három millió forintért lehet vásárolni a városban.

A lap szerint már a nemzetbiztonsági szolgálatok is felfigyeltek arra, hogy az egykori bányászvárosban feltűnően sok lakást vásároltak meg arab országok állampolgárai.