Újabb Simicska-cég pozíciója rendülhet meg

2015.12.10. 10:04

Pályázatot ír ki reklámfelületeinek bérbeadására a BKV. Bár Orbán Viktor drukkertársa, Garancsi István vállalkozása egyelőre nem tervezi, hogy elindul a tenderen, piaci és politikai forrásaink mégsem adnak nagy esélyt annak, hogy győzhet bármelyik reklámpiaci Simicska-érdekeltség.

Újraosztaná a BKV a hozzá tartozó reklámpiaci tortát. Az Origo információi szerint a közlekedési cég a BKV igazgatóságának november 27-i döntése alapján tendert ír ki a reklámfelületek hasznosítására. Ebből a reklámtortából birtokolt eddig egy kisebb szeletet a Simicska-cégháló egyik érdekeltsége. Most azonban - más ágazatokhoz hasonlóan - ezen a területen is megrendülhetnek az Orbán Viktorral háborúzó vállalkozó pozíciói.

Több tízezer négyzetméter

A BKV több ezer járművének külső és egy részüknek a belső hirdetési felületeinek hasznosítására kiírandó tender tétje az, hogy a jövőben mely céghez folyhat be a piaci becslések szerint milliárdos nagyságrendű hirdetési bevétel a több mint 22 ezer négyzetméternyi felület értékesítése után.

A tavalyi választási kampányban tele voltak a buszok a Fidesz hirdetéseivelFotó: Origo

Jelenleg a BKV-val erre szerződő vállalkozás a Peron Kft., amellyel még 1999-ben kötöttek megállapodást. Az üzleti modell lényege, hogy a BKV havi fix átalányösszegért - nettó 57,6 millió forintért - a Peron rendelkezésére bocsátja a buszok, a villamosok és a trolik, illetve részben a metrókocsik felületeit, melyeket a cég magasabb áron továbbértékesít a hirdetőknek.

Az 1999 decemberében aláírt szerződés eredetileg 5 plusz 5 évre szólt, és bár 2009 végén lejárt, azóta a BKV igazgatóságának határozatai alapján többször is meghosszabbították, végül határozatlan idejűre módosították.

Visszaszorítják Simicskát?

A tender érdekessége lesz, hogy időközben a Peron Reklámból kivált az egyik résztulajdonos,az ESMA Zrt., amely idén tavasszal került a pénzügyi befektetőként bevont Garancsi István érdekeltségébe.Mint arról az Origo beszámolt, az újdonsült tulajdonos a MLSZ elnökségi tagja, a Videoton tulajdonosa és Orbán Viktor gyakori drukkertársa.

Garancsi Istvánnak sokak szerint jó esélyei lennének a tenderenFotó: Origo

Bár az új tenderfelhívást az Origo információi szerint csak néhány nap múlva teszi közzé a BKV, az ügy eddigi állomásait jól ismerők - a fővárosi politikusok és a reklámpiac szereplői - arra számítanak, hogy sok más ágazat után ezen a területen is háttérbe szorulhat Simicska Lajos, és a győzelemre a Garancsi-érdekeltség ESMA Zrt. jóval esélyesebb.

Nem tervezik

Ezekhez a várakozásokhoz képest viszont meglepő választ kapott az Origo az ESMA-tulajdonos GAR-DAM Zrt. vezérigazgatójától. Gátai Péter kérdésünkre, hogy elindulnak-e a BKV tenderén, azt mondta, ezt nem tervezik. Arra a kérdésünkre, hogy ez minden más Garancsi-érdekeltségre is igaz-e, a cégvezető már nem válaszolt.

Egyelőre kivárnak

Más egyelőre nem zárkózott el ilyen kategorikusan az indulástól, inkább kivár. A Peron Kft. ügyvezető igazgatója, Németh József például azt közölte az Origóval:a tender tartalmát jelenleg nem ismerhetjük,így arról sem tudok nyilatkozni, hogy a tulajdonosok döntése alapján társaságunk indul-e a majdani pályázaton”.

A Fidesz választási hirdetése egy buszon a Blaha Lujza téren, Budapesten 2014 tavaszánFotó: Origo

A Peron Kft.-ben a BKV 25,2 százalékos részesedése mellett a régi ESMÁ-sok képviselte Hajdú Vagyonkezelő Kft. is tulajdonos két másik konzorciumi taggal együtt, és hárman azonos arányban osztoznak a BKV-n kívüli üzletrészen. A másik két konzorciumi tag a Publimont Kft. és a JCDecaux Hungary ZRt.

A JCDecaux vezérigazgatója, Samu Tímea az Origónak azt mondta, majd ha megjelenik a tender, akkor lehet arról beszélni, hogy a jelenlegi konzorciumi tagok közösen vagy önállóan elindulnak-e egyáltalán a tenderen.

Két Simicska-cég versenyben

Amikor a BKV legutóbb - már az eredeti szerződés többszöri meghosszabbítása után, 2011 végén - a Fővárosi Közgyűlés határozatai alapján kiírt egy meghívásos pályázatot a reklámfelületek hasznosítására, az sajátos helyzetet eredményezett. Hiszen valójábankét Simicska-érdekeltség versengett egymással, maga mögé utasítva egy harmadik, részben szintén Simicskához köthető céget.

A harmadik cég az akkori és mostani partner, a Peron Reklám Kft. volt. Annak pedig egyik résztulajdonosa, az ESMA Zrt. konzorciális partnere a korábban Europlakát Kft. néven futó Publimont Kft. volt. A Publimont egyik tulajdonosa Nyerges Zsolt, Simicska Lajos üzlettársa. A vállalkozásban cégén, a NEO-MET Kft.-n keresztül Simicska maga is résztulajdonos.

Rogán Antal képével robogott a 2-es villamos a Kossuth téren tavalyForrás: MTI/Máthé Zoltán

A négy évvel ezelőtti tenderen a Peron Reklám nem is indulhatott, mert nem felelt meg minden feltételnek. Elindult viszont önállóan a Publimont, amely így az addigi szerződés szerinti, konzorciumi tagokkal való osztozkodással szemben egymaga is elvihette volna a BKV-s reklámfelületek értékesítési jogát.

A Publimont mellett versenyben maradt a tenderen az Euro AWK Kft. és a Servitum Reklám Kft. alkotta konzorcium. Ebből az Euro AWK úgy kötődik Simicskához, hogy annak résztulajdonosa a korábban a Metropol újságot megszerző, most pedig a TV2-ért Andy Vajna filmipari kormánybiztossal harcoló Fonyó Károly.

Bírságoltak is

A tender miatt 2011-ben a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult nemcsak a Peron Reklám Kft., hanem a pályázaton indulni szintén nem tudó Epamedia is. Az Epamedia ma már JCDecaux Hungary ZRt. néven működik.A döntőbizottság, majd a bíróság végül nem engedett eredményt hirdetni a BKV-nak, sőt kétmillió forintra meg is bírságolták a közlekedési céget.

Az újabb próbát lefújták

A fiaskó után a Fővárosi Közgyűlés 2013-ban arra jutott, hogy új eljárás kiírására kötelezi a BKV-t, amely - okulva a Közbeszerzési Döntőbizottság által megfogalmazott aggályokból - már nem meghívásos pályázat, hanem nyílt közbeszerzés lett volna. Ám végül a tendert ki sem írták, mert a közgyűlés elé vitt tervezet egy sor kérdést vetett fel.

Mindenhol pozíciót vesztettek

A politika és a hirdetési piac résztvevői talán azért hiszik azt, hogy a mostani tenderen nincs sok esélyük Simicska érdekeltségeinek, mert a szintén az üzletemberhez tartozó Közgép Zrt. is az Orbán Viktorral történt idén februári látványos összeveszés óta folyamatosan veszít piaci pozíciójából, visszaszorult a tendereken, ráadásul megpróbálták három évre eltiltani az indulástól is.

A Közgép folyamatosan veszít pozíciójábólFotó: Origo

Ezzel párhuzamosan lépett eközben előre a reklámpiacon a Garancsi-érdekeltség ESMA. Emlékezetes, hogy a korábban a közterületi reklámpiacon, azon belül is a villanyoszlopokon elhelyezett reklámok területén erős ESMÁ-t egy kormánypárti törvénymódosítás már visszavetette azzal, hogy megtiltotta az oszlopreklámokat.

Kampányplakátok a villanyoszlopokon az ESMA, a hirdetőoszlopon a Mahir Cityposter felületeinFotó: Origo

Ez azonban csak addig tartott, amíg Garancsi be nem szállt az ESMÁ-ba. Mint az Origo is megírta, ekkor egy újabb kormánypárti törvénymódosítás ismét lehetővé tette az oszlopreklámok és az út menti óriásplakátok kihelyezését. Eközben a Simicska-cég Publimont és a Simicska-üzlettárs Fonyó Károly cége, az Euro AWK nagyarányú visszaesést szenvedett el a kormányzati hirdetések területén.

Ráadásul eközben Budapesten a közterületi hirdetések területén is visszaszorult a szintén Simicska-érdekeltség Mahir Cityposter Kft.

Az Origo beszámolt arról, hogy 2006-ban a főváros 25 évre szóló megállapodást kötött hirdetési felületek elhelyezésére a kft.-vel hasonló konstrukcióban, mint a Peron Reklámmal a BKV: 761 hirdetőoszlop elhelyezését engedték a cégnek, cserébe a hirdetési bevétel egy részét kapta a főváros. Ám ősszel a közgyűlés felbontotta a szerződést, Simicskáék pedig perelhetnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK