230 milliós kártérítést kapott 43 magyar rab

Budapest, 2015. március 16.
Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Budapest, 2015. március 16. Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. március 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Összesen több mint 230 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön 43 magyar fogvatartottnak, mert a testület megítélése szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.
Vágólapra másolva!

A strasbourgi bíróság egyhangúlag elfogadott ítélete értelmében a magyar államnak három hónapon belül összesen 739 900 ezer euró kártérítést és perköltséget kell fizetnie a negyvenhárom rabnak a rossz börtönkörülmények miatt.

A túlzsúfoltság mellett a felperesek közül többen amiatt is panaszt tettek, hogy

a mellékhelyiség nem volt rendesen elválasztva a cellától, és nem volt megfelelő szellőzés vagy meleg víz.

Mások azt sérelmezték, hogy hetente csak egyszer zuhanyozhattak és csótányok voltak a cellákban.

Egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Helsinki Bizottság az üggyel kapcsolatban emlékeztetett: napra pontosan fél éve lett jogerős a strasbourgi bíróság március 10-én kihirdetett ítélete, amelyben (egy hasonló ügyben) kimondta, Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított fél éven belül menetrendet kell kidolgoznia arra, miként szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértéseket, és kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint azonban

az állam máig nem teremtette meg a hatékony jogorvoslat lehetőségét,

annak hiányában pedig továbbra is csak a nemzetközi bírósághoz tudnak fordulni a károsultak.