35 ember munkáját vették el a migránsok

NB1-es labdarúgóvezetők, klubvezetők, Tállai András, Mezőkövesd Zsóry
Vágólapra másolva!
Országszerte 35 ember munkáját vették el eddig a menekültek - derült ki a nemzetgazdasági tárca államtitkárának válaszából, amit egy MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott.
Vágólapra másolva!

Eddig országosan 101 menekültként elismert személy foglalkoztatásának megkezdését, valamint 66 ilyen ember munkaviszonyának megszüntetését jelentették be a munkáltatók a munkaügyi kirendeltségeken - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy kérdésre válaszolva.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Tállai András az MSZP-s Kiss László kérdésére közölte a fenti számokat, melyekből kiderül, hogy

összességében 35 menekültet foglalkoztatnak Magyarországon.

Az ellenzéki politikus írásbeli kérdésében arra kért választ, hogy

Kiss emlékeztetett, hogy "a kormányzat a terroristaellenes felkészülés helyett a nyáron politikai kampányt folytatott, amelynek egyik üzenete az volt, hogy a migránsok elvehetik a magyarok munkáját".

A kormány miatt kevés

A kormányzati kampányra válaszában utalt is az államtitkár, amikor azt írta: "Magyarország kormánya a migránskérdés gyors és hatékony kezelésével megvédte a magyar munkahelyeket". Tállai magyarázata szerint Magyarországon így

és emiatt a hazai munkahelyeken nem külföldiek, hanem magyarok dolgoznak.

Ősz óta többen lettek

Az államtitkár válaszából kiszámítható menekült munkavállalók száma egyébként némi növekedést mutat, mert októberben nem 35-en, hanem még csak 22-en voltak. Legalábbis akkor nyilvántartása alapján ezt a számot közölte az Origóval az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.