Ausztriáig üldözték a golfütős ámokfutót

Vágólapra másolva!
Leszorított egy autót, majd golfütővel üldözte áldozatát a tomboló sofőr, akit csak az osztrák határon túl kaptak el.
Vágólapra másolva!

Garázdasággal és közúti veszélyeztetéssel gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, aki vasárnap az 1-es úton kezdett ámokfutásba.

Valami elpattant

A sofőr Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között haladt, és éppen előzésbe kezdett, amikor elszakadt nála a húr: eddig ismeretlen okból keresztbefordult az úton, fékezésre kényszerítve a mögötte érkező autót,

előkapott egy golfütőt, és a másik kocsi felé indult.

Az ijedt sértett azonnal visszafordult Mosonmagyaróvár felé, de a felhergelt gyanúsított követte, útközben többször próbálta leszorítani, végül neki is ütközött járművével.

Golfütővel a világ ellen

A károsult bejelentést tett, a rendőrök pedig rövid időn belül meg is találták üldözőjét:

a férfi a hegyeshalmi Fő út szélén fenyegette az elhaladó autókat,

golfütőjével csapkodott az elhaladó kocsik felé.

Ausztriában fogták el

A járőrök láttán viszont menekülni kezdett, átlépte az osztrák-magyar határt is: Nickelsdorfban, a B10-es út mellett végül feladta a küzdelmet, a rendőrök pedig igazoltatták, elvették vezetői engedélyét. A gyanúsított családi problémákkal magyarázta dühkitörését.