Nem ért egyet Kövér Lászlóval a családügyi államtitkár

Novák Katalin
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Vágólapra másolva!
Legnagyobb személyes sikerének három gyermeke születését tartja Novák Katalin, mégis egyetért azzal, hogy minden nőnek meg kell adni a választás szabadságát. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az sem igaz, hogy a politika kegyetlen világ a nőknek.
Vágólapra másolva!

A gyerekszülés és a hivatás nem egymást kizáró ok, és az is mindenkinek a saját döntése, hogy vállal-e gyermeket – nyilatkozta az Origónak Novák Katalin.

Novák Katalin szerint mindenki maga döntsön az életéről Fotó: Bielik István - Origo

Kövér és a genderőrület

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Kövér László beszédére reagált, amelyben a házelnök úgy fogalmazott: nem akar genderőrületet. A politikus vasárnap azt mondta:

Mindenkinek a magánügye

Novák Katalin, aki szintén felszólalt a Fidesz kongresszusán, ezzel ellentétben azt emelte ki, hogy minden nőnek meg kell adni a választás szabadságát.

„Személyesen azt gondolom, hogy a három gyermekem születése számomra a legnagyobb siker, és szegényebb lenne nélkülük az életem” – mondta az államtitkár.

Az viszont szerinte

mindenkinek a legbelsőbb magánügye, hogy vállal-e gyermeket.

A Fidesz kongresszusán a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is felszólalt Fotó: Marton Szilvia - Origo

A kormánynak ugyanakkor mindenképpen támogatnia kell, hogy több gyerek szülessen.

– tette hozzá.

Novák Katalin szerint a kormánynak éppen az a feladata, hogy elhárítsa a nők előtt álló akadályokat, ezért is helyezték előtérbe a bölcsődeépítést, vezették be a gyed extrát és növelték a családi adókedvezményt.

Férfiaknak is kegyetlen

Az államtitkár azt is elismerte, hivatásában

soha nem érezte hátrányát annak, hogy nő.

„Lehet azt mondani, hogy a politika kegyetlen világ a nőknek, de ha így nézzük, akkor igazából se a férfiaknak, se a nőknek nem való” – mondta.

Mint emlékezetes, Orbán Viktor miniszterelnök októberben a Bibó szakkollégiumban elmondott beszédében azzal magyarázta, miért nincsenek nők a kormányban, hogy nehezen bírnák a karaktergyilkosságra épülő magyar belpolitikát.