Az ittas sofőrnél csak a kocsi tetején utazó férfi volt részegebb

Vágólapra másolva!
A kocsi tetején utazott, az igazoltatás elől elemenkült és a patakmederbe esett. Kórházba került, de onnan is elszökött. Azóta sem tudják, ki lehetett. A sofőr ellen viszont vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Vác felől érkezett Szendehelyre az autó, aminek tetején egy férfi hasalt. A rendőrök észrevették, és megállították a kocsit, a férfi leugrott és elrohant, de

egy patakmederbe esett, és eszméletét vesztette.

A férfit mentők szállították a váci kórházba, de onnan is megszökött. Mivel hamis személyi adatokat diktált be, továbbra sem tudják, hogy ki lehetett az, holott az eset még szeptemberben történt.

Az autót vezető nő azt mondta, hogy a még nála is részegebb utasa akart a kocsi tetején utazni, és öt kilométert tehettek meg így. Ellene közúti veszélyeztetés és ittas vezetés miatt vádat emeltek. Pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltást, valamint közel 25.000 Ft költség kifizetését indítványozták.