Heim Péter tudta, hogy ártatlan a kitiltási botrányban

2015.12.19. 15:29

A Századvég volt vezérigazgatója, jelenlegi igazgatósági elnöke nem tud róla, hogy szerepelne az Egyesült Államokból kitiltottak listáján, és azon is meglepődött, hogy a kitiltási ügyben felmerült a neve. Heim Péter azt állítja, teljesen ártatlan, és tiszta a lelkiismerete.

"Úgy kerültem a kitiltási ügybe, mint Pilátus a krédóba" - mondta a Századvég volt vezérigazgatója azután, hogy pénteken az ügyészség bejelentette, vádat emeltek a kitiltási botrány egyik érintettje ellen, és kiderült, hogy az ügyben felmerült Heim Péter volt vezérigazgató neve is.

Soha korrupcióban nem vett részt

Egy hónapja meghallgatták az ügyben, de nem volt róla tudomása, hogy ki lenne tiltva az Egyesült Államokból - mondta a Századvég Gazdaságkutató volt vezérigazgatója az ATV Szabad szemmel című műsorában péntek este.

Heim Péter nem tud arról, hogy ki lenne tiltva az Egyesült ÁllamokbólFotó: Origo

Heim Péter elmondta: amikor a 2014 őszén kirobbant kitiltási üggyel összefüggésben felmerült, hogy érintett lenne a kitiltásban, cáfolta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna az ügyben áldozatként érintett Bunge étolajgyártóval, és kijelentette: soha semmilyen korrupciós ügyben nem vett részt.

Kétmilliárdért intézték volna

Mint arról az Origo is beszámolt, vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a kitiltási botránnyal kapcsolatos ügyben egy budapesti férfival szemben, aki azt állította az amerikai étolajgyártó Bunge lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért el tudja intézni az étolaj áfájának csökkentését.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közlése szerint a Bunge lobbistája korábbról már ismerte a most megvádolt T. V. monogramú férfit, aki egy információtechnológiai cég vezetője volt, és azt állította, hogy széles körűek a kormányzati kapcsolatai.

Azt mondta, kétmilliárdért elintézi az étolaj áfájának csökkentésétForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A férfi 2014 májusában egy találkozón azt állította a lobbistának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél - konkrétanHeim Pétert, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnökét nevezte meg -hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen. Csakhogy kiderült: T. V. nem is ismerte Heimet. A férfit a vádiratban vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolják, amelyet 2–8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthat a bíróság. 

Hallgat szerepéről a vádlott

Miután a fővárosi főügyész elég pontosan körülírta, ki lehet a T.V. monogramú férfi, nem volt nehéz kideríteni a személyazonosságát. A hvg.hu meg is találta a férfit, aki először azt mondta nekik, hogy nem tud semmilyen gyanúsításról, és későbbre ígért választ, majd nem lehetett többé elérni.

Az RTL Klub péntek esti Híradója is elérte az általuk néven nem nevezett férfit, aki nekik azt mondta, hogy ügyvédje tanácsára nem válaszol arra a kérdésre, hogy meggyanúsították-e, illetve hogy kitiltották-e az Egyesült Államokból.

KAPCSOLÓDÓ CIKK