Lejáró szerződéseket mond fel a kormány a Telekomnál

Kövér László; Orbán Viktor; Schmitt Pál; Kovács Ákos
Budapest, 2012. március 14. Kovács Ákos előadóművész, zeneszerző (b) átveszi a Kossuth-díjat Schmitt Pál köztársasági elnöktől (b2) a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában. Az államfő mellett Orbán Viktor miniszterelnök (j2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j) áll. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
December 31-én amúgy is lejártak volna azok a mobil-előfizetések, melyek azonnali felmondásáról a minap döntött a kormány, miután a Magyar Telekom megszüntette Kovács Ákos szponzori támogatását az énekes nőkre vonatkozó, botrányt kavart kijelentése miatt.
Vágólapra másolva!

Az év végén magától is lejárna az a keretszerződés, melyet a kormány 2013. december 31-én kötött összesen 4,5 milliárd forint értékben a három mobilszolgáltatóval. E szerződést érintheti az Atlatszo.hu információi szerint a kormány minapi bejelentése, miszerint felbontják a Magyar Telekom Zrt.-vel a mobil-előfizetésekre vonatkozó állami szerződéseket.

Felmondják, ami amúgy is lejár

December 31-én

amúgy is lejárnának a Telekomnál a központi közigazgatás mobilnetes előfizetési szerződései,

melyeknek az azonnali felbontásáról a héten döntött a kormány azután, hogy a telekommunikációs cég megszüntette Kovács Ákos szponzori támogatását az énekes nőkre vonatkozó, botrányt kavart kijelentése miatt.

Kovács Ákos (balra) átveszi a Kossuth-díjat a legfőbb közjogi méltóságoktól 2012-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az Atlatszo.hu szerint egy 4,5 milliárdos, a három magyarországi mobilszolgáltatóval még két éve kötött keretmegállapodást érintheti a lépés. A portál felhívta a figyelmet, hogy a Telekom 2014 eleje óta alkalmazott flottaszerződés-mintájában nincs rendes felmondás, csak szerződésszegés miatti azonnali felmondás és közös megegyezéses megszüntetés.

Alaptörvénysértést emlegetnek

Mint arról az Origo is beszámolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint a Telekom megsértette a magyar alkotmányt, amikor

figyelmen kívül hagyta, hogy Magyarországon szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van,

és felbontotta a szponzori szerződést. Rogán Antal azt mondta: a kormány egy szimbolikus válaszlépéssel jelezte, hogy nem lehet bármit megtenni.

Orbán Viktor kormányfő szerint az ügy a szólásszabadságról szól, és elvi kérdéseket vet fel Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel - mondta Orbán Viktor pénteken.

A miniszterelnök szerint az ügy a szólásszabadságról szól, és fontos elvi kérdéseket vet fel.

Úgy fogalmazott: a Magyar Telekomnak "tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek Magyarországon alkotmányos védelem alatt állnak."

Ákos és ami szerinte a nők dolga

A Telekom azután döntött az előadó szponzorációs szerződésének felbontásáról, hogy Kovács nemrég egy Echo TV-beli interjúban arról beszélt, hogy

szerinte a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak.

Az énekes szerint ugyanis inkább az a dolguk, hogy valakihez tartozzanak, és hogy valakinek gyereket szüljenek.

A Telekom cég ezt tartotta összeegyeztethetetlennek a saját szellemiségével.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.