Egy áramszünetért is fogházba kerülhet

szabálysértés börtön elítélt fogház őrbódé rács SZEMÉLY szögesdrót
Eger, 2013. szeptember 25. Egy fogvatartott néz ki az ablakon a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben 2013. szeptember 20-án. MTI Fotó: Cseke Csilla
Vágólapra másolva!
Szigorúbb lett a szabálysértési törvény: büntet a csekély mennyiségű drogért, az önkormányzatokat adatszolgáltatásra kényszeríti – és rács mögé küldhet valakit azért is, ha közlekedési dugót vagy csőtörést okozott. A törvényt sokadjára toldozzák-foldozzák, de Magyar Gábor ügyvéd szerint még mindig nem az igazi.
Vágólapra másolva!

Az Erzsébet híd közepén robbant le a furgonja, ezzel kilométeres dugót okozott, és akadályozta a tömegközlekedést is. Polcszerelés közben átfúrt egy fővezetéket, a zárlattal egy egész utcát borított sötétbe.

Kínos pillanatok, és készülhet rá, hogy emiatt nem csak a dühöngő autósokkal, szomszédokkal kell szembenéznie: a decemberben módosított szabálysértési törvény alapján

gondatlanság miatt több napra is fogházba küldhetik.

A közérdekű üzem kismértékű megzavarásáért is elzárás járhat Forrás: MTI/Cseke Csilla

A 2016 januárjában élesedő szabályozás több szempontból keményebb elődjénél, és abban is újít, hogy a korábbinál több eszközt ad a hatóságok kezébe. Az Origo kérésére Magyar Gábor ügyvéd értelmezte a legfontosabb változásokat.

Több szem figyel majd

2016-tól már a szabálysértési ügyekben is bevezetik a megkeresés intézményét, ez azonban csak a szabálytalankodó autósokra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy

a rendőrök ezután az állami és önkormányzati szerveket, hatóságokat és civil testületeket is bevonják az ismeretlen szabálysértő felkutatásába.

Térfigyelő kamerák felvételeit, személyes adatokat is bekérhet a rendőrség az önkormányzatoktól, a szabálysértő autós után kutatva Fotó: Szabó Gábor - Origo

Apelláta nincs: ha egy önkormányzat például 30 nap után sem foglalkozik a megkereséssel, akár rendvédelmi bírsággal sújtható.

Magyar szerint a szigorítás haszna, hogy

az elkövetőt így akkor is utolérhetik, ha céges vagy szolgálati autóban szabálytalankodott, de konkrétan nem azonosítható.

A megkeresett szervezetnek ilyenkor ki kell adnia szabálysértő személyes adatait - vagy meg kell indokolnia, hogy miért nem teljesítheti a rendőrségi követelést.

Hatósági einstand

A helyszínen intézkedő rendőrök vagy más hatósági személyek szabálysértés után is lefoglalhatnak tárgyakat, persze csak az átvételi elismervény kitöltését követően.

A helyszíni bírság mellett azonnal le is foglalhat tárgyakat az intézkedő rendőr Forrás: MTI/Kovács Tamás

Utóbbival a törvény megkönnyíti az intézkedő egyenruhás dolgát - elég életszerűtlen ugyanis lefoglalási határozatot írni, iktatni és nyomtatni a tetten érés helyszínén. Így viszont

a rendőr azonnal elveheti a bizonyítékként szolgáló eszközt,

és utána rátérhet a papírmunkára. A tárgyat aztán később el is kobozhatják, ha a szabálysértés bizonyítottá válik.

Új körözések

Ezután azokra is kiadhatnak körözést, akiket egy szabálysértési ügyben elzárásra ítéltek, de határidőre nem jelentek meg a kijelölt börtönben, fogházban, és nem találja őket a rendőrség.

A kevés is sok

Januártól szabálysértésnek számít a 10 grammnál kevesebb, új pszichoaktív anyag, például dizájner drog, biofű megszerzése és tartása is.

Januártól már ennyi pszichoaktív anyag tartása is szabálysértésnek számít Forrás: AFP

Ez egyértelmű szigorítás: a büntető törvénykönyv kábítószer esetében csekély mennyiségnek a 10 grammot tartja, és az alatt nem büntet - 2016-tól megteszi helyette a módosított szabálysértési törvény, ami egy eddig nem szankcionált helyzetet tesz törvénytelenné.

Odacsapnak

És itt jön a cikk elején is emlegetett drákói - talán értelmetlen - szigor. A pénzbírság és az Origo tudósítója által is választott közmunka mellett ezentúl elzárással sújthatják azt, aki gondatlanságból úgy zavarja meg egy közérdekű üzem - például közműszolgáltató vagy vasút - működését, hogy azzal nem okoz komoly üzemzavart.

"Ha öt centivel arrébb fúrom azt a tiplit, most nem itt lennék" Forrás: MTI/Cseke Csilla

A törvény szabálysértésnek tartja a szándékos elkövetést is, ha amiatt 50 ezer forintnál kisebb kár keletkezik.

Magyarán, akkor is rács mögé kerülhetünk, ha véletlenül csőtörést, áramszünetet okozunk, vagy rátenyerelünk a vonat vészfékjére.

Magyar Gábor szerint ez a módosítás egyik legkérdésesebb pontja: feleslegesen mutat erőt olyankor is, amikor kár alig esett, és a szabálysértő sem tudatosan rontott el valamit.

Sokadszorra foltozzák meg a szabálysértési törvényt, de mindig akadnak újabb hibák - véli Magyar Gábor ügyvéd Forrás: MTI/Kallos Bea

Ahogy a pszichoaktív anyagnál, a törvény itt is kvázi kiegészíti a Btk.-t, ami csak jelentős kár esetében bünteti a közérdekű üzem zavarását, akár több év börtönbüntetéssel.

Régóta foltozzák

Az ügyvéd emlékeztetett arra is, hogy

a szabálysértési törvényt 2012 januárja óta 25-ször módosították,

és még mindig toldozgatásra szorul, a gyors javítások pedig idővel vélhetően újabb hibákat szülnek. A jelenség nem egyedi Magyar Gábor szerint.

"Magyarországon az utóbbi időben úgy zajlik a jogalkotás, hogy társadalmi egyeztetés és felkészülési idő nélkül sietve hatályba léptetnek egy jogszabályt, majd amikor tömeges jogalkalmazási problémák jelentkeznek, akkor azt mondják, hogy csak próbaüzem zajlik" - jegyezte meg.

A próbaüzem fogalma viszont nonszensz, hiszen

a hatályos jogszabályt mindenképp alkalmazni kell.

Szólhattak volna

Az egyeztetés hiányát kifogásolta Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke is: "Semmilyen megkeresést nem kaptunk a minket érintő módosításról, de ezt sajnos már megszokhattuk, nagyobb kérdésekben is átlépnek felettünk" - mondta Gémesi.

A MÖSZ vezetője egyébként egyetért azzal, hogy az önkormányzatok működjenek együtt a közúti szabálysértők azonosításában, csak azt nem tudja, miért kell őket rendbírsággal fenyegetni, amikor e nélkül is segítenének.

Gémesi György szerint a jogalkotók nem tájékoztatták a Magyar Önkormányzatok Szövetségét - igaz, nagyobb dolgokban is a megkérdezésük nélkül döntenek Forrás: MTI/Soós Lajos

Kerestük a rendőrséget, szerettük volna megtudni, hogy egyeztettek-e a módosításról az érintett szervekkel, bármilyen önkormányzattal, illetve hogy hány napos elzárásra számíthat, akit gondatlanságból elkövetett szabálysértés miatt ítélnek el. Levelünkre egyelőre nem kaptunk választ.