Szenteste akart kirabolni egy kisgyerekes anyát

2015.12.31. 10:39

Karácsonykor vittek és nem hoztak a bácsbokodi banditák, egyikük egy babakocsit toló nőre is rátámadt.

Több bűncselekményt is elkövethetett az ünnepek között egy Bácsbokodon tevékenykedő banda. 

Megajándékozták magukat 

A 18, 28 és 26 éves férfiak a rendőrség szerint karácsony délutánján törtek be egy helyi házba, és televíziót, mikrohullámú sütőt, DVD-lejátszót, mobiltelefonokat loptak, de nem vetették meg a hűtőben talált fagyasztott húst sem. 

Karácsonyi program 

Egyikük tovább is ment: a 18 éves bácsborsódi férfit azzal gyanúsítják, hogy még 

szenteste ki akart rabolni egy kisgyerekes, babakocsit toló nőt, 

az asszony segélykiáltásai miatt azonban végül elfutott. 

A gyanúsított a rablási kísérlet helyszínét mutatjaForrás: Police.hu

Később aztán megpróbált egy másik bácsbokodi házba is betörni, itt azonban nem járt sikerrel. 

Előzetesbe kerülhet 

A férfit most lopással, lopási és rablási kísérlettel is gyanúsítják – a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, és hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet. Két társa, aki csak az első betörésben vehetett részt, most szabadlábon védekezhet.