Vágólapra másolva!
Tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt gyorsított eljárásban egy év próbára bocsátotta - nem jogerős döntésében - a bíróság azt a férfit, aki a székesfehérvári Becsület Napja rendezvényen SS-jelvénnyel vonult az utcán.
Vágólapra másolva!

A köznyugalom megzavarására alkalmas módon, tiltott önkényuralmi jelképpel az egyenruháján vonult február 6-án a székesfehérvári Becsület Napja elnevezésű rendezvényen az a férfi, akit most a bíróság - elsőfokú, nem jogerős végzésével -

bűnösnek mondott ki, és egy év próbára bocsátotta.

A Fejér megyei főügyészség közlése szerint önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt állították bíróság elé a 20 éves vádlottat, aki a megemlékezésen "nagy nyilvánosság előtt, a menet élén haladva, a második világháborúban a német hadseregben rendszeresített olyan egyenruhakabátot viselt, amelynek gallérján önkényuralmi jelképnek minősülő SS-jelvény került elhelyezésre".

Mint arról az Origo is beszámolt, hasonló rendezvényt Budapesten, a Várban is tartottak. A fővárosi felvonuláson részt vevők a nyilasokéra hasonlító zászlókkal masíroztak, ellentüntetők várták őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!