A budai fonódó kitúrta a 86-os buszt

fonódó
CAF-villamos próbajárata a fonódó villamoshálózat vonalán
Vágólapra másolva!
Bemutatta a BKK, hogyan változik közlekedés a fonódó hálózat átadásával: ezentúl le sem kell szállnunk a villamosról Buda határai között. A 86-os busz  és a 18-as villamos is megszűnik, de jönnek helyettük új járatok.
Vágólapra másolva!

Január 16-án átadják a budai fonódót, ezzel egységessé válik Buda villamoshálózata, és átszállás nélkül lehet közlekedni az észak- és dél-budai területek között. Módosul a helyi buszok menetrendje és útvonala is – az Origo a BKK tájékoztatása alapján összegyűjtötte a fontos változásokat.

Hosszabb pályákon

A hónap második felétől több villamosjárat útvonala is hosszabb lesz, vagy legalább visszatér az átalakítások előtti rendhez: a 17-es, a 19-es és a 41-es Óbuda és Újbuda, illetve Dél-Buda között jár majd, a 61-es pedig ismét Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik

CAF-villamos próbajárata a fonódó villamoshálózat vonalán Forrás: MTI/Marjai János

Régi-új villamosjárat indul Hűvösvölgyből 56-os jelzéssel Budafokig, illetve 56A jelzéssel a Móricz Zsigmond körtérig.

Buszos csere-bere

Részben a buszhálózat is változik:

a 86-os járat megszűnik,

de pótolja majd a Óbuda és a Batthyány tér M+H között közlekedő új 109-es busz, az Óbudáig meghosszabbított útvonalú 111-es busz, a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos, valamint a Budafoki úti szakaszon az egész nap és hétvégén is közlekedő 133-as busz is.

A 160-as, a 260-as és a 260A buszjárat külső végállomásától az Óbudai rendelőintézetig jár, belső szakaszán villamossal lehet utazni majd. A 7-es busz közlekedése változatlan marad, csak az üzemidőt vagy a követési időt érintő módosítások várhatóak a 33-as, a 107-es és a 133-as járat menetrendjében.

Nézze meg részletesen!

A 17-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Margit híd, budai hídfőtől a Széll Kálmán téren, az Alkotás utcán és a Fehérvári úton át a Savoya Parkig közlekedik. Hétköznap napközben a korábbi menetrendhez képest sűrűbben, 6-9 percenként jár majd. A vonalon új, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek.

A 18-as villamosjárat megszűnik, szerepét az új hálózatban teljesen átveszi a Széll Kálmán tér M és a Móricz Zsigmond körtér M között az 56-os, illetve az 56A villamos, a Móricz Zsigmond körtér M és a Savoya Park között pedig a 17-es villamos. Hétköznap csúcsidőben a Krisztina körút és a Fehérvári út között az 56-os villamos nyújt majd átszállás nélküli utazási lehetőséget.

A 19-es és a 41-es villamos várhatóan március közepétől – a Clark Ádám téri villamosalagút-felújítás elkészültével – a jelenlegi dél-budai végállomásától meghosszabbított útvonalon a Batthyány téren át a Bem rakpart–Frankel Leó út–Bécsi úton keresztül a Bécsi út/Vörösvári út végállomásig közlekedik.

Megosztott vonal

Hétköznap csúcsidőszakban a 19-es villamos a korábbi menetrendhez képest sűrűbben, 6-9 percenként jár majd. A 19-es vonalon új, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek.

A Clark Ádám téri munkák elkészültéig a 19-es és a 41-es villamos két szakaszon, megosztva közlekedik,

mind a Bécsi út/Vörösvári úttól, mind a dél-budai végállomásától a Clark Ádám térig, ahol a Lánchíd alatti gyalogos-alagúton átsétálva másik villamos-szerelvényre átszállva lehet továbbutazni.

A Clark Ádám téri munkák ideiglenesen kettéosztják a villamosközlekedést Forrás: BKK

Az északi vonalszakaszon 19-41-es összevont villamos 19-es jelzéssel közlekedik, míg a Kelenföld vasútállomás M végállomástól 19-es, a Kamaraerdei Ifjúsági Parktól 41-es jelzéssel indulnak a járatok a Clark Ádám térre.

Ha unja a gyaloglást

Akinek a gyaloglás nehézséget vagy kényelmetlenséget jelent, annak a BKK ajánlja az új 109-es buszt, amely a Clark Ádám téri munkák elkészültéig ideiglenesen a Szent Gellért tér M-ig jár, villamospótlóként meghosszabbítva. (Március közepétől, végleges menetrendje szerint a 109-es busz Óbuda, Bogdáni út és a Batthyány tér M+H között viszi majd az utasokat.)

A 47-es villamos változatlan útvonalon közlekedik majd, menetrendje módosul, reggel átlagosan 5, napközben és a délutáni csúcsidőben 7-8 percenként jár majd. A Szent Gellért tér és a Városház tér közötti forgalmat ugyanakkor az új, 56-os jelzésű villamos sűríti. A reggeli csúcsidőszakban néhány villamos 47B jelzéssel a Kamaraerdei Ifjúsági Park és a Deák Ferenc tér M között közlekedik.

A 48-as és a 49-es villamos közlekedését nem érinti változás.

Újraindul az 56-os jelzésű villamos Hűvösvölgytől a Krisztina körúton és a Fehérvári úton át a Városház térre. A villamos csak hétköznap csúcsidőben közlekedik, 7-8 perces követési idővel. Hétköznap csúcsidőszakon kívül, valamint szombaton és vasárnap a szintén új 56A villamossal lehet utazni Hűvösvölgy és a Móricz Zsigmond körtér M között, a Krisztina körúton át.

Az 59-es villamos közlekedése alapvetően nem változik, ugyanakkor hétköznap

a reggeli csúcsidőszakban 59B jelzéssel is közlekedik majd villamos a Márton Áron tér és Hűvösvölgy között.

Az 59B villamos biztosítja majd mind Hűvösvölgy, mind Farkasrét tekintetében a megszokott járatkövetést.

Az 59A villamos korábbi közlekedési rendje szerint a Márton Áron tér és a Széll Kálmán tér M között viszi az utasokat, azonban a Széll Kálmán tér felújításának elkészültéig késő esténként, illetve hétvégén a hajnali órákban továbbra is 59-es villamos közlekedik az 59A járat helyett.

Így járnak majd a fonódó hálózat villamosai a Clarck Ádám téri építkezés befejezése után Forrás: BKK

A 61-es villamos a jövőben Hűvösvölgytől a Móricz Zsigmond körtéren át a Fehérvári út elejéig közlekedik, végállomása a 47-es villamos Móricz Zsigmond körtéri megállójába kerül át. Új menetrend szerint, csúcsidőben 7-8, azon kívül jellemzően 15 percenként jár majd. Az Alkotás utcai és a Villányi úti szakaszon a 17-es, a Széll Kálmán tér és a Hűvösvölgy között az 56-os, az 56A, valamint a reggeli csúcsidőben az 59B villamos sűríti a 61-es villamost.

A 7-es, a 29-es, a 34-es, a 65-ös, a 65A, a 106-os, a 134-es és a 253-as busz közlekedésében nem lesz változás.

A 9-es busz jelenlegi, Kőbánya irányú útvonala a Nyugati pályaudvarnál véglegessé válik: a busz a Podmaniczky utca érintése nélkül, a Szent István körútról közvetlenül a Bajcsy-Zsilinszky útra kanyarodva közlekedik.

A 86-os kiesik

A 86-os busz a továbbiakban nem közlekedik. Szerepét Óbudán a 9-es busz, a Bogdáni út és a Batthyány tér M+H között közlekedő új 109-es busz, a Batthyány tér M+H-tól meghosszabbított útvonalon szintén Óbuda, Bogdáni útig közlekedő 111-es busz, továbbá a buszoknál gyorsabb, kényelmesebb kötöttpályás járatok: a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos veszi át.

A Budafoki úti buszvonal-szakaszon az immár teljes üzemidőben és hétvégén is közlekedő 133-as busszal lehet majd utazni.

A buszok közlekedési rendjét is átírta a budai fonódó Forrás: BKK

Új buszjárat indul 109-es jelzéssel Óbuda, Bogdáni út és a Batthyány tér M+H között, amely egyrészt a 86-os buszt pótolja, másrészt Óbudán sűríti a 9-es busz közlekedését is, továbbá a budai fonódó villamosok által ki nem szolgált területeket is összeköti az M2-es metróval. A fent részletezett Clark Ádám téri munkák elkészültéig, várhatóan március közepéig a 109-es busz ideiglenesen villamospótlóként hosszabb útvonalon a Szent Gellért tér M-ig jár.

A 111-es busz útvonala hosszabb lesz, a Batthyány tér M+H-tól a Kolosy téren át Óbuda, Bogdáni útig közlekedik, mindkét irányban a 9-es busz útvonalán. Óbuda felől a fonódó villamosokra a Kolosy téren lehet majd átszállni.

A 160-as, a 260-as és a 260A busz útvonala lerövidül: a buszjáratok külső végállomásuktól az Óbudai rendelőintézetig közlekednek majd. A 260-as busz teljes üzemidőben menetrend szerint a Virágosnyereg útig közlekedik, vagyis a jövőben előzetes bejelentés nélkül igénybe vehető lesz (a jelenlegi Telebusz-rendszer helyett). Ugyanakkor mind a 260-as, mind a 260A járat követési ideje lényegesen változik. A vonalakon elsőajtós felszállási rend lép életbe.