Egy tizennyolc éves fiút gyanúsítanak a szinte halálos támadással. Ez már a sokadik bűnügy, korábban is késeltek a hírhedt Hős utcai telepen.
Lépcsőházban késeltek január 4-én este a budapesti, Hős utcai telepen: a támadó előbb megverte, majd többször is megszúrta a férfit, aki az Origo értesülései szerint csak látogatóba érkezett egy telepi ismerőséhez.
Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, szerencsére valaki a házból időben értesítette a rendőrséget és a mentőket.
A gyanúsítottat, egy 18 éves fiút a rendőrök a helyszínen elfogták, és kihallgatása után őrizetbe vették, hamarosan előzetes letartóztatásba kerülhet.
Ez már rendszeres
A hétfői késelés már a sokadik bűneset az évtizedek óta hírhedt Hős utcai telepen.

Tavaly áprilisban lövöldöztek, júniusban pedig lopás miatti gázrobbanás volt a sokak által csak drogos gettónak tartott zónában, ahova a mentők is csak rendőri kísérettel mernek bemenni – de 2014 novemberében is történt egy szintén életveszélyes késelés és lakástűz a Hős utcában.
A TEK csak átugrik
A telep annak ellenére is krízispontnak számít, hogy közvetlenül a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség komplexuma mellett áll – legutóbb a TEK-nek csak a szomszédba kellett átugrania két, Münchenből lopott műkincs lefoglalásához.

A kőbányai önkormányzatnak súlyos terhet jelent a telep, a sorozatos gáz- és áramlopások miatt
110 milliós adósságot is be kellett fizetniük a helyiek után.
Lassan falaznak
A szanálás mégis évekbe telhet Kovács Róbert polgármester szerint; a folyamatot lassítja, hogy a tömbházakban sok a magántulajdonú ingatlan is, amit nem lehet megegyezés nélkül kiüríteni.
Az önkormányzat ezért fokozatosan halad, ha egy nem fizető családot kilakoltatnak, utánuk befalazzák a kaput is, hogy helyükre ne költözhessenek be önkényes lakásfoglalók.