Salgótarjánban most a Fidesz vezet

2016.01.12. 15:29

A Facebookon a Fidesz jelöltje vezet a szocialista riválissal szemben a salgótarjáni időközi polgármester-választás előtt, de korai lenne még győztest hirdetni. 2014-ben 50 szavazattal a baloldal győzött, most visszavágnának a kormánypártok. A hosszú távú érdekek sok esetben felülírhatják a logikusnak tűnő pártérdekeket is, de az elemző szerint ennek most nincs realitása.

A Facebook mellett hétfőn már az utcán is megkezdődött a háború Salgótarjánért. Január 11-től két héten keresztül lehet aláírásokat gyűjteni, hogy ki szállhat ringbe a február 28-i időközi polgármester-választáson. Egyelőre a Fidesz–KDNP, az MSZP, a Jobbik és a Munkáspárt jelezte, hogy indul. A következő két hétben bárki felveheti az ajánlóíveket, és 300 érvényes aláírás ellenében indulhat a megméretésen. 

Szoros volt

Dóra Ottó, a baloldal 2014-es győztese tavaly november 29-én hunyt el. Az MSZP-s politikus az önkormányzati választáson csupán 50 szavazattal győzött,  így a jobboldal előtt itt a lehetőség a visszavágásra, míg a baloldal megerősítheti a pozícióját. Az MSZP és szövetségesei egyébként a képviselő-testületben többségben vannak. Ezen még az sem változtatna, ha a fideszes jelölt győzne. 

Fekete Zsolt, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Tarjáni Városlakó Egyesület jelöltje megtartaná a várost a baloldal kezébenForrás: MTI/Komka Péter

Nógrád megye székhelye 2006-ig az MSZP és a Munkáspárt egyik fellegvára volt, a jobboldalnak egyik voksoláson sem volt esélye a győzelemre. A Fidesz 2006-ban azért tudott nyerni a városban, mert egy MSZP-s belháború miatt több baloldali jelölt indult. Salgótarjánt 2014-ig meg tudta tartani a Fidesz, de a legutóbbi választáson, ha szoros küzdelemben is, de kikapott. 

Vezet a Fidesz

Elsőként az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Tarjáni Városlakó Egyesület nevezte meg a jelöltjét. A pártszövetség Fekete Zsolt korábbi alpolgármestert indítja. A Fidesz–KDNP Simon Tibor pedagógust támogatja. Ő 2006–2010 között volt önkormányzati képviselő. A helyi tankerület igazgatója, majd a szakminisztérium osztályvezetője lett, jelenleg is Budapesten dolgozik, naponta ingázik. 

Simon Tibornak, a Fidesz–KDNP jelöltjének nehéz dolga leszForrás: MTI/Komka Péter

A választás nagy valószínűséggel kettejük között fog eldőlni, a népszerű közösségi oldalon  már ki is tört közöttük a lájkháború.  A versenyben elsőként Fekete Zsolt szerzett előnyt, majd Simon Tibor hétfőre átvette a vezetést. A baloldali jelölt hétfőn nagyjából 2300-2400 tetszikelésnél járt, míg Simon Tibor a 2800-hoz közeledett. Persze hiba lenne, ha valaki ez alapján következtetne a választás várható kimenetelére. 

Régi arc

Üde színfoltot hozott az előkampányba, hogy Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke is jelezte, hogy indul a választáson. A politikus értelemszerűen a korábbi bázisára próbál építeni, valamint a Kádár-kor iránti nosztalgiát eleveníti föl a megszólalásaiban. A munkáspárti vezért egyébként már a hivatalos jelöltállítás előtt meggyanúsította Fekete Zsolt azzal, hogy indulásával a Fidesz esélyeit növeli, mivel megosztja a baloldali szavazókat. 

Thürmer Gyula most Salgótarjánban próbálkozikForrás: MTI/Marjai János

Hatások

Ha már az esélyeknél tartunk, akkor nem árt arra emlékeztetni, hogy a salgótarjáni megméretésnek hosszú távú hatásai is lehetnek. Abban az esetben, ha a Fidesznek sikerül nyernie a városban, akkor az a párt számára óriási siker lenne, mivel amellett, hogy fordítanának 2014-hez képest, azzal is büszkélkedhetnének, hogy egy baloldali fellegvárban sikerült nyerniük. 

A baloldali jelölt győzelme komoly lökést adhatna az MSZP-nek, és az összefogás hívei is újabb visszagazolást kaphatnának arról, hogy csak közösen van esély a Fidesz legyőzésére. A kormányváltásban bízók is eltökéltebbek lennének, ha sikerülne a baloldalnak megtartania Salgótarjánt. 

Kinek mi lenne jó?

Ha a választás hosszabb távú hatását nézzük, akkor az érdekek felől már lényegesen árnyaltabb megfogalmazásokkal is találkozunk. A Fidesznek hosszú távon érdeke lenne, hogy a jelöltje vereséget szenvedjen, mivel így az MSZP-ben szinte biztosra lehetne venni Tóbiás József és a jelenlegi elnökség pozíciójának a megerősödését. Ez az opció nem lenne hátrányos a kormánypártok számára 2018-ban. Egy jobboldali vereség felrázhatná a Fidesz híveit is, úgy érezhetnék, hogy a következő választás még egyáltalán nem dőlt el. 

Tóbiás József jövőjéről is szól a salgótarjáni voksolásFotó: M. Schmidt János – Origo

A baloldalon egy újabb vereség azok számára jöhetne jól, akik szeretnék leváltani például az MSZP vezetőit. Mivel a szocialisták jelölhettek Salgótarjánban, így a vereséggel járó politikai következmények is  a Tóbiás-féle vezetésre hullanának vissza.  Egy meglévő megyei jogú város elveszítése biztosan óriási lavinát indítana el az ellenzéki oldalon. Ez egy megújulási folyamathoz is elvezethetne, ami a Fidesz számára lenne kedvezőtlen fejlemény. 

Nem akarnak veszíteni

Természetesen nem lehet kizárni, hogy a pártok belső világában lehetnek olyan döntések, amelyeknél a fenti megfontolásokat is mérlegelik, de a salgótarjáni választáson biztosan nem ez történik majd – mondta Paár Ádám. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint Salgótarján egy válságrégióban lévő város, ezért kiemelt figyelem összpontosul majd rá.  Mind a baloldal, mind a jobboldal helyben népszerű jelöltet indított, így nem valószínű, hogy ezek a pártok a választás elvesztésére készülnének. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK