Halálra kínzott egy csecsemőt a nevelőapja

Vágólapra másolva!
A Veszprém Megyei Főügyészség emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy 32 éves devecseri férfival szemben, aki három nevelt gyermeke testi, lelki fejlődését veszélyeztette, a legkisebb, hat hónapos kisfiúnak pedig a halálát okozta. 26 éves élettárásának kiskorú veszélyeztetése mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A Veszprém Megyei Főügyészség azt közölte, hogy a rossz anyagi és szociális körülmények között élő családban a munkanélküli nevelőapa élettársával és annak három gyermekével szemben is agresszívan viselkedett. Ezzel együtt az anya sem gondoskodott megfelelően a családjáról, a lakásban rendetlenség és kosz volt, és a legkisebb gyermek védőoltásainak beadatását is elhanyagolta.

Karját, bordáit törte

A férfi erőszakos magatartása miatt a legkisebb gyermeken kék foltok keletkeztek, és testsúlya sem gyarapodott megfelelően, mert amikor az elkövető maga nem tudta megetetni a gyereket, azt az anyának is megtiltotta. A nevelőapa a két nagyobb gyermeket többször bántalmazta, durván büntette. A férfi 2014 nyarán, az akkor hat hónapos gyereket olyan erővel fogta meg, hogy eltört a kisfiú karja és bordái. Máskor a gyerekek forró, kamillás gőzölését határozta el az egyik testvér megfázása miatt, és a forró gőzbe tartotta a csecsemőt is, aki emiatt égési sérüléseket szenvedett.

Úgy megrázta, hogy belehalt

Az anya eltitkolta, hogy mitől keletkeztek a kisfiú sérülései, és nem vitte orvoshoz akkor sem, amikor égési sérüléseket szenvedett. Kétszer is előfordult, hogy a nevelőapa a kisfiút úgy megrázta, hogy koponyaűri sérüléseket szenvedett. A 2014. augusztus elején történt egy ilyen bántalmazás következtében a gyermek az eszméletét is elvesztette, a klinikai halál állapotába került, és a szakszerű kórházi ellátás ellenére két hónap múlva elhunyt.