Szirénázva mentek a rendőrök Ambrus Attilához

Kerámiakészítésből él az egykori bankrabló
Vágólapra másolva!
Alaposan megtréfálták a rendőrök Ambrus Attilát. A viszkis rablóként híressé vált, évek óta keramikusként dolgozó férfihoz éjszaka érkeztek, szirénázó rendőrautóval, hogy értesítsék: becsületes megtalálók leadták az elvesztett pénztárcáját. 
Vágólapra másolva!

"Szirénázó rendőrautó állt meg a ház előtt, a riasztó is bekapcsolt, én meg leizzadtam, mint régen. A rendőrök kedvesek voltak, és azt mondták, csak értesíteni akarnak, hogy meglett a tárcám, mehetek érte" – írta közösségi oldalára Ambrus Attila.

Kerámiakészítésből él az egykori bankrabló Forrás: Ambrus Attila Facebook oldala

A szabadulása óta keramikusként dolgozó egykori bankrabló előző nap elvesztette a pénztárcáját az összes iratával, bankkártyával, és nem kevés pénzzel, mert éppen aznap fizették ki egy nagyobb munkáját.

Üzenetet is kapott az őrangyalaitól Forrás: Ambrus Attila Facebook oldala

"Az, hogy ez megtörtént ma Magyarországon, nem érdekes. Hogy velem, szerintem mindent felülír. Minden benne volt, az iratok, a pénz, a szerencse 1 dollárosom. És amíg vannak ilyen emberek, addig érdemes hinni, hogy léteznek jó dolgok, itt nálunk is" – hálálkodott Ambrus, aki viccesen azt írta: azzal hálálná meg "őrangyalai" jóságát, hogy megtanítja őket bankot rabolni.

Ambrus Attila: „Szép lenne, ha jövőre a gyermekünk is velünk lenne"http://www.life.hu/csalad/20160107-ambus-attila-az-egykori-viszkis-rablo-gyermekre-vagyik-erre-karacsonykor-jott-ra.htmlEXKLUZÍV INTERJÚ! Ambrus Attila: "Tudtam azt, hogy előbb-utóbb vagy lelőnek vagy rács mögé kerülök"http://www.life.hu/sztarok/20151124-ambrus-attila-viszkis-rablo-exkluziv-interjut-adott-megjelent-konyve-kapcsan.htmlBekötötték a viszkis rabló fejét – Extrém esküvőt tartott Ambrus Attilahttp://www.life.hu/intim/20151006-ambrus-attila-a-viszkis-rablo-megnosult.html