Gyurcsányék árulóznak és az LMP-nél próbálkoznak

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsany Ferenc
Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció arra kéri az LMP-t, hogy csatlakozzon a demokratikus ellenzéki pártokhoz, és ne vegyen részt az alkotmánybírák jelölésében és megválasztásában.
Vágólapra másolva!

"Árulókkal nem működünk együtt. Ez az Alkotmánybíróság kevesek érdekeiért áldozta fel sokak Magyarországát. Engedte, hogy az Orbán-kormány ellopja hárommillió magyar magánnyugdíját, a trafikokat, a rendvédelmi dolgozók nyugdíját, és néma maradt, amikor vasárnap bezárták a boltokat. Ez az Alkotmánybíróság a magyar emberek helyett a Fidesz oldalára állt. Aki az árulókkal együttműködik, maga is a magyarok árulójává válik" - írja közleményében a Demokratikus Koalíció.

Elkéstek?

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az Origónak pénteken azt mondta, hogy az LMP-vel és a Jobbikkal már volt egy egyeztetési kör. Személyekről nem beszéltek, csak az eljárási-szavazási elvekről volt szó.

Az MSZP visszalépett

Gyurcsány Ferenc korábban hasonló tartalmú levélben hívta fel az MSZP figyelmét, hogy ne vegyenek részt az alkotmánybírák jelölésében. A szocialisták - maguktól vagy a figyelemfelhívás hatására, nem tudni - visszaléptek a folyamattól.