Nemzetközi embercsempész banda bukott le

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy bűnbanda ellen, mert 2013-ban több, mint fél éven keresztül szállítottak migránsokat Ausztriába és Németországba.
Vágólapra másolva!

Tizenegy férfit ül a vádlottak padján embercsempészet miatt, ők akár 16 évet is kaphatnak.További öt társukat az embercsempészés enyhébb formájával, illetve közokirat-hamisítással vádolják.

Az ügyészségi közlemény szerint 2013 májusa és 2013 november között az ügy elsőrendű vádlottja, egy 48 éves, Budapesten élő szír-magyar kettős állampolgár egy nemzetközi embercsempész-hálózatban vett részt négy szerbiai, két szíriai, egy tunéziai és nyolc magyar társával együtt.

A férfi volt a szervezet irányítója, az volt a feladata, hogy a Szerbiából érkező illegális határátlépőket Budapestre szállítsa,

szálláshelyet biztosítson nekik, majd eljuttassa őket Ausztriába, vagy Németországba.

A fuvarozáshoz kisbuszt, az elszállásoláshoz pedig egy budapesti lakást bérelt.

Szervezett banda

A magyar vádlottak oldották meg a szállítást, de volt közöttük olyan, aki a főnök bizalmasaként a szervezésben is szerepet játszott.

A két szerbiai vádlott kísérte át a Törökország felől Görögországon át érkező migránsokat Magyarország területére a zöld határon keresztül, ahol már várták őket a továbbszállításért felelős társaik.

A szerb „sétáltatókat” az ügy másik két szerb vádlottja irányította.

A tagok mobilokat kaptak a szír-magyar férfitól, rendszeresen cserélték a SIM kártyát, amelyet igazoltatáskor pedig gyorsan eldobtak.

A fizetség

A sikeres csempészésért kapott összeget a banda felsőbb vezetői utalták át az irányítónak, de a magyar csoport csak akkor kapta meg a pénzt, ha eljuttatták a bevándorlókat a célállamba. Ausztria esetén migránsonként 200 euró, németországi úticélnál pedig fejenként 300 járt a csoportnak.

Ebből a banda vezetője 100, illetve 150 eurót fizetett ki a sofőröknek.

A vádlottak 2013. november végéig legalább tizenöt alkalommal szállítottak tovább migránsokat külföldre. Volt olyan sofőr, aki a rendőri igazoltatás során hamis máltai diplomata útlevelet mutatott be. Egy magyar pedig ötleteket adott társának, hogy miként tudják elkerülni, vagy kijátszani az esetleges rendőri ellenőrzéseket.