Börtön vár a nemi erőszakot lefilmező öt fiatalra

Tököli börtön, Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete, étkeztetés, konyha
Vágólapra másolva!
A 16 éves és annál fiatalabb elkövetők leitatták és megerőszakolták 14 éves áldozatukat, az erőszakot mobiltelefonnal felvették, és a barátaiknak mutogatták. A Nyíregyházi Törvényszék az öt fiatalt szexuális erőszak, illetve gyermekpornográfia bűntette miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős. 
Vágólapra másolva!

Az eset még 2013-ban történt, az öt fiatal az egyik sóstógyógyfürdői fesztiválra készült. Ketten ismerték a későbbi áldozatot, a 14 éves lányt. A lányt arra kérték, hogy a barátnőjével menjen fel egy ismerősük lakására, mert majd onnan együtt mennek a fesztiválra.

A barátnő azonban lemondta a találkozót, így a 14 éves lány egyedül érkezett a lakásba, ahol a vádlottak vodkával kínálták.

Börtönbe kerülhetnek a tettesek Fotó: Origo

A rövid idő alatt megivott, nagyobb mennyiségű vodkától a lány szédülni kezdett. Ketten bekísérték a szobába, és lefektették az ágyra. Ezután a már akaratnyilvánításra képtelen lánnyal az ügyészség tájékoztatása szerint szexuális cselekményt végeztek, amiről az első- és az ötödrendű vádlott pornográf tartalmú fényképfelvételt és videofelvételt készített.

A felvételeket egymás között megosztották, baráti, ismerősi körükben mutogatták.

A bíróság társtettesként elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A bizonyítási eljárást erkölcsi okból és a sértett védelme érdekében zárt tárgyaláson folytatta le a bírói tanács.

Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős, a per a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.