Ítéletet hirdetnek a Hagyó-ügyben

Hagyó Miklós
Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és 14 társa ellen folytatott büntetőper tárgyalásának szünetében a Kecskeméti Törvényszék folyosóján
Vágólapra másolva!
Kedden ítéletet hirdet Hagyó Miklós ügyében a Kecskeméti Törvényszék. A volt főpolgármester-helyettest többek között hűtlen kezeléssel vádolják.
Vágólapra másolva!

Várhatóan ítéletet hirdet kedden a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen folyó büntetőperben első fokon a Kecskeméti Törvényszék.

Hagyó Miklós ügyében kedden hirdetnek ítéletet Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Hagyó Miklóst és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Egymilliárd forintos hátrány

A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig

egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

A volt főpolgármester-helyettest 2010. május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, majd 2011 februárjától 2011 júniusáig házi őrizetben volt, ezután szabadlábon védekezhetett.

Kecskeméten tárgyalták

Kecskeméten 2012. június 13-án kezdte meg a bizonyítási eljárást Hadnagy Ibolya bírói tanácsa. A Kecskeméti Törvényszék 2013 decemberében viszont illetékessége hiányát állapította meg, és az ügyet áttette a Fővárosi Törvényszékhez.

Ezután a Kúria arról döntött, hogy ismét a Kecskeméti Törvényszéknek kell tárgyalnia a pert.

Az újrakezdett per első tárgyalását 2014. július 1-jén tartották Kecskeméten.