Ködben botorkál az ország

Köd Budapesten
Budapest, 2016. január 11. Kerékpáros halad a ködbe burkolózó Lánchíd mellett Budapesten 2016. január 11-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az egész országra figyelmeztetést adott ki a sűrű köd miatt a meteorológiai szolgálat. Holnap csak az ország nyugati felében javvul a helyzet.
Vágólapra másolva!

Nagyon sűrű a köd mindenütt az országban, ez pedig veszélyes is, ha valaki autóval közlekedik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ki is adta az ilyenkor szokásos veszélyjelzést, méghozzá

az egész országra.

Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére ráadásul ónos eső miatt is figyelmeztetést kellett kiadni.

Nappal sem volt jobb a helyzet, de este még veszélyesebb a köd Forrás: MTI/Mohai Balázs

Öt nyugati megye - Vas, Zala, Somogy, Veszprém és Győr-Moson-Sopron - kivételével az ország többi területére

szerdára is kiadták a sűrű köd miatti figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 2 Celsius-fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2-8 fok között valószínű, a tartósabban napos részeken egy-két fokkal 10 fok fölé melegszik fel a levegő.