Vágólapra másolva!
Vádat emeltek három férfi ellen, akik 2014 őszén csuklyában támadtak egy 82 éves vecsési asszonyra, majd kirabolták.
Vágólapra másolva!

Három férfi egy tavaly novemberi hajnalon azzal a kitalált történettel csengetett be az egyedül élő vecsési asszonyhoz, hogy egy szomszéd szerint rabló jár a környéken, és

az idős nő lakásában bújhatott el.

Az asszony beengedte a férfiakat, akik pénzt követelve belökdösték a hálószobába, és az ágyra lökték. Miután megtalálták a nő pénzét, letépték a nyakából a nyakláncát, és elvették a fülbevalóját és a gyűrűjét is.

Az egyik vádlott élettársa prostituáltként dolgozott, az így keresett pénzét a férfi rendszeresen elvette tőle. Ha pedig nem volt megelégedve a nő fizetésével, megverte. De az is megesett, hogy

amikor kevesellte az összeget, lenyelette vele.

Csoportos rablás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a három férfi ellen - mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.