Tízmilliójába került a tiltott gyönyör

Prostituált egy frankfurti brothelben, szekszárdi gonosztevők, Sudfass brothel
Vágólapra másolva!
Ördögi körbe keveredett a megtévesztett idős férfi, több mint 10 millió forintot zsaroltak ki tőle egy kiskorú prostituált megrendelése miatt.
Vágólapra másolva!

Minden vagyonát elveszette az a férfi, aki prostituáltak és segítőik hálójába keveredett: az ügyben összesen hét vádlottat ítélt el Szegedi Ítélőtábla zsarolás, hivatali befolyásolással üzérkedés és más bűncselekmények miatt – a büntetési tételek a három év szabadságvesztéstől a felfüggesztett próbaidőig terjednek.

Régi ügyfél volt

A történet még 2007-ben kezdődött, a sértett egy újsághirdetés alapján rendelte meg két prostituált – az első és másodrendű vádlott – szolgáltatásait, akikkel többször is találkozott.

Ők ajánlották neki az "új lányt", állítva, hogy társuk is nagykorú.

Zsarolni kezdték

A sértett a harmadik prostituálttal is lefeküdt, így kezdődött haláláig tartó kálváriája: a vádlottak hamarosan felfedték előtte az igazságot - a lány nem volt még 18 éves. Emiatt azonnal meg is zsarolták, feljelentésről beszéltek.

A nők telefonhívásait csak megerősítette a III. rendű vádlott, aki már veréssel, lakása szétzúzásával fenyegette az idős embert.

Félt és fizetett

A megfélemlített áldozat pedig fizetett: először 1,4 millió forintot, aztán a különböző hamis indokok hatására összesen még 9 milliót.

Teljesen eladósodott, élete végéig fizetett a zsarolóknak fiatalkorú prostituálttal összehozott férfi Forrás: AFP/DDP/Mario Vedder

A zsarolók időközben egyre színesebb történetekre hivatkozva követelőztek – volt, hogy ügyvédi költségekre, máskor óvadékra kellett a pénz.

Megtörtént az is, hogy a VI. és VII. rendű vádlottak rendőrnek adták ki magukat,

és állítólagos idézést lobogtattak a kiskorúval történt együttlét miatt – ekkor újabb 4 milliót kértek volna az ügy elsimításáért, de az adósságokban úszó sértett ezt már nem tudta kifizetni.

Halállal végződött

A megzsarolt férfi 2012-ben meghalt, de a zsarolás miatt nyomozás indult, majd bírósági ítélet is született. A Szegedi Ítélőtábla a napokban kisebb változtatások mellett csak megerősítette a Szegedi Törvényszék egy évvel korábban hozott döntését .

A zsarolásban érintett kiskorú prostituált szintén életét vesztette: az Origo úgy tudja,

ő volt a nyárlőrinci gyilkos áldozata,

aki később egy másik örömlányt is próbált megölni.