Enyhe idő lesz esővel, hóval

A szerdára várható hőmérsékleti maximumok
Vágólapra másolva!
Szerdán borult idő lesz, majd csak késő délután és csak Nyugat-Magyarországon csökken számottevően a felhőzet. Eleinte országszerte, majd a nap második felében főleg keleten és északon várható eső, zápor, a Dél-Dunántúlon néhol zivatar sem kizárt.
Vágólapra másolva!

A legtöbb csapadék a Dunántúli- és az Északi-középhegységben valószínű. Reggel a Kőszegi-hegységben, majd napközben a Bakony magasabb részein, illetve az északi hegyekben az esőt havas eső, havazás váltja fel, de a csapadék zöme eső formájában érkezik. A szél fokozatosan mindenütt északnyugatira, nyugatira fordul, és többfelé viharossá fokozódik.

A szerdára várható hőmérsékleti maximumok Forrás: met.hu

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 9 fok között alakul, északnyugaton lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 3, 8, keleten 9, 13 fok között alakul, a Dunántúlon és a középső országrészben reggel, délelőtt áll be a maximum, majd csökken a hőmérséklet.