Vágólapra másolva!
737 iskola képviselője megy szembe a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatójával. Holott nincs egy napja, hogy megalakult a közoktatási kerekasztal. A Tanítanék Mozgalom a Facebookon ismertette közleményét.
Vágólapra másolva!

ez a kerekasztal ezek elérésére jelen formájában alkalmatlan – írja sajtónyilatkozatában a Tanítanék Mozgalom három képviselője, reflektálva a kedden megalakult Közoktatási Kerekasztalra, amelyről az Origo is beszámolt.

A Tanítanék olyan weboldal, ahol a Herman Ottó Gimnázium iskolai reformot sürgető nyílt leveléhez lehet csatlakozni. Ehhez több mint 32 000-en csatlakoztak eddig.

Diktátum

Hangsúlyozzák, hogy a Herman Ottó Gimnázium igazgatója a saját nevében nyilatkozott, és véleménye nem azonos a 737 csatlakozó intézmény véleményével. Sőt, saját álláspontot fogalmaznak meg négy pontban:

  • Követeljük, hogy a kormány mondja ki, a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényt átmenetinek tekinti, és haladéktalanul kezdje meg az érdemi egyeztetéseket a közoktatás valódi szereplőivel egy új közoktatási törvény elkészítéséhez!
  • Követeljük, hogy az új közoktatási törvénnyel kapcsolatos egyeztetések annak szakmai alapjaitól kezdődjenek! Az elmúlt öt évben kiderült, hogy az eddigi irány sem jó, és a toldozgatás-foltozgatás sem vezetett sehova.
  • Követeljük, hogy az oktatásra fordított költségek érjék el a mindenkori GDP 6%-át, az átlátható, kiszámítható és stabil normatív oktatásfinanszírozás érdekében!
  • Követeljük, hogy az intézmények napi működését lehetetlenné tevő, a tanulók és a pedagógusok számára elviselhetetlen helyzetet okozó közismert problémákat a jogszabályok és az utasítások azonnali módosításával haladéktalanul kezeljék!

Szerintük az egyeztetés nem az érdemi tárgyalásokra, hanem a közvélemény lecsendesítésére és a szombati tüntetés ellehetetlenítésére irányul.

Pedagógustüntetés, Miskolc Fotó: M.Schmidt János – Origo

Ők legitimek?

A Tanítanék Mozgalom képviseletében kiadott közleményt hárman jegyzik: Törley Katalin, a Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának elnöke, Pilz Olivér, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium Közalkalmazotti Tanácsának elnöke és Pukli István, a Budapesti XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium intézményvezetője.

Az Origo kérdésére Pukli István elmondta, hogy a Tanítanék felületén szavazást tartottak arról, kik képviseljék a mozgalmat. A szavazáson 737 intézményből több mint 270 adta le szavazatát.

Szétszedik a Klikket

A következő tanévtől már más szerkezetben, átalakított formában működhet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Ezt Palkovics László oktatási államtitkár mondta egy kedd esti háttérbeszélgetésen. Ekkor már túl voltak a hermanos nyílt levél után, a kormány által létrehozott köznevelési kerekasztal első ülésén.

Az oktatási államtitkár arról beszélt, hogy bizonyos hatásköröket vissza kell kapjanak az iskolaigazgatók. Ilyen lehet például, hogy ők vehessék fel az új munkatársakat. Egyben megígérte az adminisztrációs terhek és a diákok terheinek csökkentését is. Lényegében szinte mindent, amelyet a Herman Ottó Gimnázium petíciója megfogalmazott.

A kerekasztal mellett ültek

A kormány által 4 nap alatt összerántott kerekasztalnál kedden egyébként olyanok is ültek, akiknek látszólag kevés közük van a Klikhez. Ilyen szervezet például a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézete is. Az egyházi iskolákat ugyanis nem a Klik felügyeli.

Érdekes szervezet még Nemzeti Pedagógus Kar is. A testületet a kormány hozta létre 2011-ben. A pedagógusok számára a tagság automatikus és kötelező. Szerda reggel az állami rádióban a kar elnöke elégedett volt a keddi megbeszélésékkel. Úgy fogalmazott: a tanácskozáson minden résztvevő elmondhatta, hogy mi a problémája az oktatásügyével, és nem volt olyan téma, ami fontos lehet, de nem került szóba.

Az ellenzéknek nem tetszett a kerekasztal

Az MSZP elnöke, Tóbiás József szerint a Klik a rossz rendszer megtestesítője. Az LMP úgy látta, hogy a kormány a barátaival tárgyalt, a DK pedig arról adott ki közleményt, hogy a kormány magával folytatott látszategyeztetést.