Veszekedni jobban tudnak, mint összefogni a baloldali pártok

Vágólapra másolva!
Nem valószínű, hogy az ellenzéki baloldali pártok az amerikaihoz hasonló előválasztási rendszerben döntenek majd a közös miniszterelnök-jelölt személyéről – legalábbis ez derült ki a Republikon Intézet erről szóló kerekasztal-beszélgetésén. Az MSZP, a DK, a PM és a Liberálisok képviselői alig fél óra együttlét után már személyeskedő megjegyzéseket tettek egymásra, pedig egyelőre csak magáról az előválasztás ötletéről beszélgettek, a konkrét játékszabályok szóba sem kerültek. Abban mindenesetre mindannyian egyetértettek, hogy az összefogásra igenis szükség van.
Vágólapra másolva!

„Több szerénységet kell mutatni, Tordai Bence kollégám úgy beszélt mintha legalább 40 százalékos támogatottsággal rendelkezne a Párbeszéd Magyarország” – mondta nem éppen baráti hangnemben Molnár Zsolt szocialista politikus a Republikon Intézet ellenzék esélyeiről szóló kerekasztal-beszélgetésén. A konferencia fő témája az ellenzéki összefogás és a magyarországi baloldali előválasztás esélyeinek megvitatása volt.

Nem bíznak egymásban

A szervezők szerint ugyanis egy ellenzéki előválasztás sikeres lebonyolítása felpezsdíthetné az apátiába süllyedt baloldali pártokat és szimpatizánsait, ezért korábban egy javaslatcsomagot is kidolgoztak, amely a játékszabályokat rögzítené. A meghívott baloldali politikusok - Szent-Iványi István, Tordai Bence, Molnár Zsolt és Kerék-Bárczy Szabolcs - mondataiból azonban hamar kiderült, hogy egyelőre nem bíznak egymásban, így pedig nem sok értelmét látják az előválasztási procedúrának.

Molnár Zsolt idézett mondataira Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért politikusa például azonnal visszavágott, szerinte ugyanis

„több szerénységet igényelne az elmúlt 25 év politikája is”.

Tordai Bence később az előválasztás mellett érvelve azt mondta, hogy „ha tudnám, hogy Zsolt elvitt százmillió forintot, akkor az inkább derüljön ki az előválasztások alatt, mint a rendes kampányban”.

Káosz és közröhej

Hamar kiderült tehát, hogy a baloldal hamarosan ugyanazzal a problémával néz szembe, mint 2014-ben. Külön-külön ugyanis esélytelenek a Fidesszel, talán még a Jobbikkal szemben is, megegyezni viszont csak nagyon nehezen tudnak. A konferencián a négy meghívott politikus közül csak Tordai Bence jelentette ki, hogy pártja egyértelműen az előválasztás mellett van, a többiek inkább azt hangsúlyozták: nem zárkóznak el, de még „nincs itt az ideje”, hogy erről döntsenek.

Molnár Zsolt szocialista politikus szerint

egy esetleges előválasztás szabályainak megalkotásához le kell ülniük a pártoknak

és a nyilvánosság kizárásával kell tárgyalniuk. Szerinte nagyon sok múlik a miniszterelnök személyén, egy megfelelő jelölt ugyanis több százalékot is jelenthet a következő választásokon. A szabályokat viszont óvatosan kell kidolgozni, hogy „nehogy káoszba és közröhejbe fulladjon az előválasztás” – mondta, hozzátéve, hogy olyan jelölteknek kell nyerniük, akik elviselnék azt a nyomást, amelyet Vona Gábor és Orbán Viktor - akkor már ellenzéki politikusként - jelentenének.

Nincs meg a bizalom

„Nagy probléma, hogy nem bízunk egymásban” – mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa, aki szerint szükséges az összefogás, de ez korántsem elégséges feltétel a győzelemhez. További probléma, hogy a támogatottság lényegében stagnál, így a jelenlegi formájában biztosan nem nyer választást a demokratikus ellenzék.

A győzelemhez szerinte teljes stílusbeli megújulásra van szükség 2016-ban,

és jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni „arra az apró munkára, amelyet az általunk elutasított pártok végeznek”.

Az előválasztásokkal, az ellenzéki összefogással kapcsolatban azt mondta, hogy „nem pártokban kell gondolkodni”, hanem a demokrácia védelméről, valamint az európai integrációról.

A 2018-as választásokkal kapcsolatban többen is optimistán nyilatkoztak. Szent-Iványi István a Liberális Párt politikusa szerint nem lefutott a 2018-as választás, „bár a kilátások nem túl kedvezőek”. Úgy vélte, hogy nem lehet elutasítani és elfogadni sem az előválasztás ötletét, mert annak még nincs itt a helye. Álláspontja szerint ugyanis nem elképzelhetetlen, hogy valamelyik párt olyannyira domináns lesz, hogy nem lesz szükség előválasztásra, vagy esetleg egy teljesen új párt jelenik meg a palettán. Példaként Szlovéniát említette, ahol a jelenlegi kormányzó pártot pár éve még senki sem ismerte.

Az Együtt és az LMP ott sem volt

Szent-Iványi István szerint az előválasztás ellen szól az is, hogy a kisebb pártoknak fontos a saját identitás megmutatása is. „Ha erre nem lenne szükség, akkor egy nagy párt lenne” – fogalmazott. További probléma szerinte, hogy a programokat nagyon nehéz lesz összefésülni, a Liberális Párt például egyáltalán nem támogatja a kifejezetten szociális megfontolásokon alapuló PM-es alapjövedelem ötletét. A politikus úgy vélte, hogy egy tartalmi, támogatottságbeli problémát nem lehet megoldani egy olyan technikai megoldással, mint az előválasztás.

Tordai Bence szerint ugyanakkor azért lenne hatásos az előválasztás, mert így a civilszervezetek segítségével lehetne

„kitermelni mindenki által elfogadott politikusokat, új Göncz Árpádokat”.

A Fidesznek viszont nem lenne jó az új rendszer: eddig ők uralták a közéletet, és ez lenne az első olyan dolog hosszú idő után, ami váratlan lenne számukra - mondta. A politikus szerint jelenleg csak 15 másodpercük van arra, hogy elmondják, miért rossz, amit a Fidesz csinál, de arra nincs lehetőség, hogy elmondják a saját ötleteiket.

A konferenciára egyébként meghívták az Együtt és az LMP képviselőit is, ám az LMP frakcióelvonuláson volt, míg az Együtt nem akart részt venni a rendezvényen. Pedig akkor lehet, még nagyobb lett volna a vita.