Helyre tette a pedagógusokat a fideszes képviselő

2016.02.13.
Pedagógus tüntetés
Vágólapra másolva!
A rendszerváltozás óta soha nem látott béremelésben részesültek a pedagógusok, a demonstrálók újabb bérkövetelése már az adófizetőket terhelné - mondta az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke szombati sajtótájékoztatóján. 
Vágólapra másolva!

Politikai indíttatásból tüntettek a pedagógusok szombaton Budapesten a Parlament előtt - ezt mondta Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke. A Fidesz képviselője szerint a demonstrációnak oka sem volt. Szerinte a rendszerváltozás óta

soha nem látott béremelésben részesültek a pedagógusok.

A politikus azt mondta, hogy a tanárok a rezsicsökkentésnek, a családi adókedvezménynek, a személyi jövedelemadó-csökkentésnek és a csoknak is részesei.

Tüntető pedagógusok a Kossuth téren Fotó: Marton Szilvia - Origo

A széles körű társadalmi konszenzus követelése is okafogyott, hiszen a nemzeti alaptanterv és a kerettantervek is a szakmai műhelyekben, a pedagógusok széles körű bevonásával készültek – mondta Pósán László.

Szerinte a tüntető pedagógusok a Fidesz hatalomra kerülése előtti állapotokhoz akarnak visszanyúlni, pedig 2008-ban még a pedagóguspálya presztízsének visszaállítását követelték. Pósán Lászlónak az a véleménye, hogy a kormány manapság

épp visszaállítja a pedagóguspálya presztízsét.

Szerinte felvetődik a kérdés, mikor mondtak igazat a szombati tüntetés szervezésében részt vevő Pedagógusok Szakszervezetének vezetői: a 2008-as kongresszusukon vagy a demonstráció napján?

Budapest, szemerkélő eső - a demokrácia még mindig tart #pedagogustuntetes #parlament #pedagogia #mik #ig_hun

Varga Zsuzsi (@vargazsuzsarita) által közzétett fénykép,

Arra a kérdésre, hogy teljesíti-e a kormány a követeléseket, Pósán László azt válaszolta: ahol életidegen megoldások születtek, mint például a pedagógusok bürokratikus túlterheltsége, azt készek felszámolni.

Nem akarják viszont visszaállítani a 22 órás kötelező óraszámot, és 18 százalékos béremelést sem szándékoznak végrehajtani. Pósán László szerint a már elkezdett bérrendezés 2017-ig tart, és a mostani, újabb követelés az adófizetőket terhelné.

Az ellenzék is megmozdult

A tanárok tüntetése az ellenzéki pártokat is megmozgatta: a Párbeszéd Magyarországért hétfőn határozati javaslat formájában nyújtaná be az Országgyűlésnek a pedagógusok követeléseit.

Az MSZP elnöke a szombati pedagógustüntetésen Forrás: Origo

Tóbiás József, az MSZP elnöke pedig törvényjavaslattal szeretné elérni, hogy

az az önkormányzat, amely képes rá, visszavehesse az iskoláját.

Tóbiás József szavaira reagált a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának sajtóosztálya is. Közleményükben azt írták, hogy "a szocialisták élesben is bemutatják, hogy milyen az, ha ők veszik át az iskolákat". Azt írják, hogy "Botka László, a szocialisták szegedi polgármestere a szülők és a helyi pedagógusok tiltakozása ellenére éppen most zár be öt óvodát, és pedagógusokat tesz utcára".

Jogsegélyszolgálat is jöhet

A Jobbik támogatja a pedagógusok által megfogalmazott követeléseket - jelentette ki Dúró Dóra szombaton sajtótájékoztatón Budapesten, az után, hogy a párt frakcióvezető-helyetteseként és a kulturális bizottság elnökeként részt vett a pedagógusok demonstrációján. Szerinte a kormánynak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy a pedagógusoknak csupán a botránykeltés a célja. A többi között a diákok ugyanis valóban túlterheltek - tette hozzá.

Megemlékezett a tüntetésről a kongresszusát tartó Demokratikus Koalíció is: Gyurcsány Ferenc pártelnök szerint a tanárok egymagukban nem tudják megoldani a társadalmi problémákat – a demonstráció mégis reménykeltő, mert a résztvevőket nem tudták megosztani, leszalámizni.

Az LMP jogsegélyszolgálattal szeretne segíteni az egészségügyben és az oktatásügyben, a Jobbik pedig őszre tervezett nemzeti konzultációjában foglalkozna mindkét területtel.