Rogán Antal titkolta, hol fejezte be a szombat estét

Rogán Antal és Cecília csókja, Story-gála, 2016
Vágólapra másolva!
A politikai életből csak Schmuck Andor és Rogán Antal tette tiszteletét szombat este a Story-gálán. A Miniszterelnöki Kabinetiroda feleségével együtt érkező vezetője szerint fontos társadalmi esemény ez, ezért örömmel tett eleget a meghívásnak.
Vágólapra másolva!

A volt belvárosi polgármester többször is szerepelt már a házigazda magazinban, most pedig meghívták a gálára is, aminek örömmel tett eleget, szerinte ugyanis meghatározó emberek vesznek részt az eseményen, fontos, hogy találkozzon velük

Rogán Antal és Cecília csókja a Story-gálán Forrás: Marton Szilvia / Origo

A feleségével érkező Rogán Antal nem töltött sok időt a partin, de addig is adott muníciót a fotósoknak, például csókot is váltottak a nyílt színen.

Cecília Szabó Zsófival és Sarka Katával Forrás: Marton Szilvia / Origo

A pár fél hét körül érkezett, fél nyolckor Cecília Sarka Katával fotózkodott, nyolc felé elcsattant a látványos csók, pár perccel később pedig a Csisztu házaspárral álltak össze egy kép erejéig. „Nagyon jól érezzük magunkat, sok ismerősünk van itt, visszafogottan iszunk, eszünk” - mondta Rogán Gaál Cecília.

Csisztu Zsuzsáék Rogánékkal a gálán Forrás: Life.hu

A Life.hu-nak a miniszter még rövid interjút is adott, de azt nem árulta el, hogy párjával hol fejezik be az estét.

Szavazzon!

Ön szerint hol fejezte be az estét Rogán Antal?

Hogy mi más történt még a Story-gálán, arról a Life.hu írt hosszabban.