Iskola helyett féláron mehet fürdőbe

Mi köze van a Hold mozgásának a szépségápoláshoz? Most megtudhatod! trend fürdőkád aroma relaxálás
Vágólapra másolva!
Február 29-re nem csak szülői sztrájkot hirdettek, ezen a napon a féláron lehet bejutni a legtöbb a hazai fürdőbe.
Vágólapra másolva!

Február 29-én féláron lehet bemenni a legtöbb hazai fürdőbe. Az akciót a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte.

Február 29-én féláron lehet bemenni a hazi früdők többségébe Forrás: Thinkstock

Ahogy a szervezet honlapján olvasható, sok létesítmény masszázs- és szauna szolgáltatásokat is kínál ötven százalékos kedvezménnyel ezen a napon. Hogy az országban mely fürdők, milyen szolgáltatásokra érvényesítik a kedvezményt, azt a fürdőszövetség honlapján lehet megnézni.

Erre a napra hirdetették meg a szülők sztrájkját is. A Facebbokon elindított kezdeményezéshez már több mint 7700 szülő csatlakozott és vállalta, hogy február 29-én a tanárok meletti szolidaritásból nem engedi iskolába a gyerekét.