Életfogytiglant kapott a szolnoki vállalkozó gyilkosa

Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki a vád szerint 2013-ban megölt egy vállalkozót Szolnok belvárosában.
Vágólapra másolva!

Az 52 éves T. I.-t előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, valamint lőfegyverrel visszaélés és magánlaksértés bűntettében mondták ki bűnösnek.

A vádlott legkorábban harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott enyhítés, míg védője részben felmentés, részben enyhítés érdekében fellebbezett.

A bíróság megállapítása szerint a vádlott gépkocsivásárlás ürügyén jutott 2013. május 27-én a későbbi áldozat szolnoki családi házába, ahol pénzt és egyéb értékeket követelt tőle, majd lelőtte. Az áldozat feleségének az ablakon át sikerült kimenekülnie a házból, átszaladt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közeli épületébe, ahonnan a biztonsági őr értesítette a rendőrséget. Az asszony könnyebb sérülésekkel került kórházba. A vádlott robogóval távozo helyszínről.

A hatóságok még a gyilkosság napján elfogták a gyanúsítottat, de névhasonlóság miatt előzőleg egy másik férfit állítottak elő.