Szexuális zaklatás miatt előzetesben egy nyíregyházi tanár

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezett egy kollégiumi tanárt a személyi szabadság megsértése, valamint két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt a bíróság.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kollégiumi tanárként dolgozik az egyik nyíregyházi szakközépiskolában, ahol

a 18 évet be nem töltött sértetteket több alkalommal átölelte,

és a 2015-2016-os évben rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett egy közösségi oldalon keresztül, bizalmas üzeneteket küldött a fiataloknak.

A sértettek nyíltan nem merték visszautasítani a gyanúsított közeledését,

mert attól tartottak, hogy az hátrányt okoz számukra a kollégiumban, illetve az iskolában.
A bíróság álláspontja szerint a cselekmények jellege és az elkövetés körülményei miatt megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűntetteket, vétségeket.

Továbbá szabadlábon hagyása esetén a tevékenységét folytatná,

illetőleg a sértettek és a tanúk befolyásolásával nehezítené, veszélyeztetné a bizonyítás menetét. A bíróság minderre tekintettel rendelte el az előzetes letartóztatást.