Beszólt a miniszternek a diákolimpikon

békés gáspár, diákolimpikon, balog zoltán
Békés Gáspár kikérte magának, hogy velük példálózzon Balog Zoltán.
Vágólapra másolva!
Kikérte magának, hogy velük példálózzon Balog Zoltán.
Vágólapra másolva!

Békés Gáspár diákolimpikonnál kiverte a biztosítékot, hogy Balog Zoltán pénteken fehér inges diákolimpikonokkal fotózkodva azt posztolta: „Ezek a fiatalok magyar iskolában tanulnak, és a világ élvonalában vannak. Ide mindenki fehér ingben jött, de nem az ing számít, hanem a teljesítmény.”

Békés Gáspár kikérte magának, hogy velük példálózzon Balog Zoltán Forrás: Origo

A magát kockás ingben megörökítő diák ezt írta a poszt kommentjében:

„Én diákolimpikonként visszautasítom, hogy az állami propagandagépezet részévé tegyenek minket!
Csak hogy tisztázzuk mennyire is becsül meg minket az állam:
Egyetlen pluszpont sem jár az egyetemi felvételin a diákolimpiáért, se az országos selejtezőért, se a részvételért, se az éremért, míg az OKTV első tíz helyezettje plusz száz pontot kap. A sportolimpikonok pedig ötszázat, és egy úszó például elmehet orvosira. Természetesen a kisebb hazai sportversenyekért is jár nyolc-tíz pont esetenként.

Emellett semmilyen említést nem tesz rólunk a média, beleértve az államit is, míg minden huszadrangú celeb nevét ismeri a fél ország. Minket nem vár a reptéren ujjongó tömeg, amikor éremmel térünk haza.
Éppen ezért az lenne a minimum, hogy legalább ne használjanak fel minket propagandacélokra! Mintha mi, a megbecsült "fehér inges diákok" persze tudnánk, hogy minden a legnagyobb rendben van.
#kockásolimpikonok”