Érik az eddigi legnagyobb sztrájk a közoktatásban

Mendrey László Budapest, 2015. május 14.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke beszédet mond a főváros XV. kerületében működő Neptun utcai általános iskola tervezett megszüntetése ellen tartott demonstráción az Emberi Erőforr
Budapest, 2015. május 14. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke beszédet mond a főváros XV. kerületében működő Neptun utcai általános iskola tervezett megszüntetése ellen tartott demonstráción az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt 2015. május 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem vesz részt a kormány által szervezett köznevelési kerekasztal tárgyalásain – közölte Mendrey László, a szervezet elnöke. A Galló Istvánné vezette Pedagógusok Szakszervezete már korábban jelezte, hogy nem vesznek részt a kerekasztal munkájában, de a sztrájkbizottság tagjaként továbbra is tárgyalnak a kormánnyal.
Vágólapra másolva!

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke a döntést úgy indokolta:

a szervezet nem tartja legitimnek a köznevelési kerekasztalt,

mivel annak munkájában túlnyomó többségben kormánytól függő, kormányközeli szervezetek vesznek részt. Hozzátette:

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tartja legitimnek a köznevelési kerekasztalt Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mendrey László szólt arról is,

nem lát más megoldást arra, hogy a kormány "észhez térjen", mint a sztrájkot.

A hatékony sztrájk érdekében szükséges legalább a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a PDSZ együttműködése. A kongresszus ezért ismételten megfogalmazott egy felhívást, hogy nyissák össze a PSZ, illetve a PDSZ sztrájkbizottságát, továbbá azt kérik a PSZ-től, mondja fel a 2013. évi sztrájkbizottsági megállapodást és az abban foglalt moratóriumot, amely szerint ameddig tárgyalnak a kormánnyal, addig nem hirdetnek sztrájkot.

Palkovics nem érti

"A köznevelési kerekasztal a gyermekek jövőjét határozza meg, és azért is meglepő Mendrey László nyilatkozata, mert a kerekasztal alakuló ülésén még részt vett, és utána pozitívan nyilatkozott az azon történtekről" – mondta Palkovics László.

Az oktatási államtitkár hozzátette, hogy

Palkovics nem érti a PDSZ sztrájkról megfogalmazott álláspontját sem, azt mondta, az elmúlt két hét során nagy munka zajlott, és ahhoz képest, amikor az érdekvédő pozitívumokról beszélt, csak előrelépés történt.

A keddi kerekasztalon jelen lesz az OECD szakértője, meghívták az antiszegregációs kerekasztal képviselőjét, a katolikus egyház képviselőjét, a megyei városok szövetségének, az óvodapedagógusoknak a delegáltját, valamint az Alapítványi és Magániskolák Egyesületét is.