Jogtipró-díjat, egy bakancsot kapott Orbán

harangozó akció bakancs Jogtipró-díj
Vágólapra másolva!
Az utoljára öt éve, jelenlegi vezető fideszes politikusok által egy civil szervezet nevében kiosztott Jogtipró-díjat most a szocialisták adták át az Országgyűlés plenáris ülésén: az idei díjazott Orbán Viktor. A kormányfő a díjat jelképező bakancsot kapott az MSZP-s Harangozó Tamástól. 
Vágólapra másolva!

Egy bakancsot kapott Orbán Viktor az MSZP-s Harangozó Tamástól, aki az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a boltzáras népszavazási balhét vetette a miniszterelnök szemére. A szocialisták frakcióvezető-helyettese bejelentette, hogy ezúttal ő adományozza az eredetileg egy jobboldali civil szervezet, a Szabadság kör által kiosztott Jogtipró-díjat.

A Jogtipró-díjat jelképező bakancsot Harangozó az NVI-nél történtek miatt Orbán Viktornak ítélte,

ám mivel a miniszterelnök nem tartózkodott az ülésteremben, személyesen nem tudta átadni neki, így letette az asztalára.

Harangozó Tamás akcióban: Orbán Viktor asztalán a Jogtipró-díjat jelképező bakancs Forrás: Origo

Felszólalásában Harangozó Tamás kérdőre vonta a néhány éve még a Szabadság Kör tagjaként ugyanezt a díjat adományozó Balog Zoltán jelenlegi erőforrás-minisztert és Gulyás Gergelyt, a Fidesz frakcióvezető-helyettesét.

Balog és Gulyás alapította

A Szabadság Kört 2007 októberében alapították politikusok és közéleti személyiségek, többek között Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke, Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, Hegedűs Zsuzsa szociológus és a fideszes Gulyás Gergely.

Itt Balog Zoltán adja át a Jogtipró-díjat 2009-ben Draskovics Tibornak Forrás: MTI

A szervezet a Jogtipró-díjat 2009-ben Draskovics Tibornak, a második Gyurcsány-kormány igazságügyi miniszterének ítélte oda. Egy évvel később Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta a díjat, majd 2011-ben Daniel Cohn-Bendit, az Európai Zöld Frakció társelnöke volt a díjazott. Azóta nincs hír arról, kiosztották-e a díjat.