Évente 271 millió forintért őrzik majd Orbánt a Várban

Karmelita kolostor Orbán Viktor a Karmelita kolostor épületébe költözik 2016-ig
Orbán Viktor a Karmelita kolostor épületébe költözik 2016-ig
Vágólapra másolva!
Ennyit kap a TEK a személyvédelmi feladatok ellátásra.
Vágólapra másolva!

Összesen 357,1 millió forintot kap a Terrorelhárítási Központ a karmelita kolostorhoz kapcsolódó személyvédelmi feladatok ellátásra – derül ki a péntek este megjelent Magyar Közlönyből.

Orbán Viktor a karmelita kolostor épületébe költözik Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Orbán Viktor által aláírt határozat a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból

87,5 millió forint egyszeri és 271,4 millió forint tartós átcsoportosítását írja elő.

Vagyis évente 271,4 millió forintba kerül, hogy a TEK vigyázzon a miniszterelnökre a Várban.

Az már régóta ismert, hogy Orbán Viktor a Várba költözne, a Miniszterelnökség székhelye a karmelita kolostor lenne. Az épület felújítására 2016-ban és 2017-ben összesen csaknem 14 milliárd forintot szánnak.