A rendőrségen köthet ki, aki rossz helyen fut a Margitszigeten

Kutyás rendőrök vigyáznak a futókra 2015. december 7-én a Margitszigeten, ahol megkezdték a kamerarendszer és segélyhívó oszlopok kiépítését. A futókör mentén eddig 36 kamerát és 6 segélyhívó oszlopot telepítettek.
Vágólapra másolva!
Nem használhatják a jövőben a futók a belső betonutat, csak a külső futópályát. Aki mégis az aszfalton fut, azzal szemben eljárhatnak a rendőrök: pénzbírság vagy elzárás is lehet a dologból. Az új eljárás miatt főleg a profi sportolók háborognak. 
Vágólapra másolva!

A KRESZ alapján eddig sem futhattak volna az aszfalton, de a gyér forgalom lehetővé tette, hogy a gyorsabb tempókhoz a sportolók a belső betonutat használják. Most ennek vége, a rendőrök egyelőre csak figyelmeztetik a szabálytalan futókat, de később pénzbírság vagy elzárás is lehet a vége, ha a sportolók rossz úton futnak.

A külső futópályát használhatják ezentúl a futók, a belső betonutat nem (Képünk illusztráció) Forrás: MTI/Soós Lajos

Az ügyről először a 444.hu írt, a portál Papp Krisztina maratonistát idézte, aki a Facebookon írta meg, hogy több embert, köztük egy barátját is megállították a rendőrök edzés közben. Papp Krisztina szerint „ez ijesztő”, mert „több évtizede futják ott a gyorsabbnál gyorsabb köröket a profi futók”, és neki is nagy érvágás lenne, ha nem futhatná ott a tempófutásokat.

Egy, a Facebookon szerveződött csoport tüntetést szervez, de ők felhívják a figyelmet arra is, hogy a vizes vb-t érintő felújítások miatt az úttestet munkagépek is használják, akkor viszont akadályozhatják és veszélyeztethetik a futók a forgalmat és munkálatokat.

Az ügyben megkerestük a BRFK-t, amint válaszolnak a kérdéseinkre, cikkünket frissítjük.