Az Együtt szerint csalás és színlelt szerződés gyanúja is felvetődik Vigh László fideszes képviselő felsőrajki földvásárlásának ügyében, ezért a párt feljelentést tesz az ügyben - közölte az ellenzéki párt az Origo cikkére hivatkozva. A Demokratikus Koalíció visszafizettetné Vigh Lászlóval az EU-s pénzt. A Jobbik pedig az Európai Csalás Ellenes Hivatalhoz fordul.

Azt írták, egyértelműnek tűnik, hogy a fideszes politikus kizárólag az uniós támogatás miatt adta el, majd vásárolta vissza papíron a földterületeket. Közölték továbbá, hogy a kormányváltás után az Együtt vissza fogja venni a jogtalanul magánkézbe juttatott állami földeket.

Vigh László földvásárlásairól itt írtunk részletesen. A lényeg: ötezer forintért vásárolt meg három, a Zala megyei Felsőrajk területén fekvő, összesen 3 hektárnyi földterületet  a települést polgármesterként korábban 20 évig vezető Vigh László országgyűlési képviselő és családja.

A legérdekesebb mégsem a jelképesnek nevezhető ár a történetben, hanem az, hogy a terület korábban is a Vigh családé volt, csak éppen eladták az önkormányzatnak arra az időre, amíg a település uniós forrásból kármentesítette.

A DK visszafizettetné

A Demokratikus Koalíció (DK) pedig felszólította Vigh Lászlót, hogy fizesse vissza a földjére költött EU-s pénzeket. Az ellenzéki párt emlékeztette a képviselőt, hogy "az Európai Unió nem a fideszes keveseknek, hanem a sokaknak szánja a támogatásokat".

A Jobbik Brüsszelhez fordul

A Jobbik Vigh László fideszes politikus ügyében csalás, színlelt szerződés, önkormányzati vagyon megkárosítása és hivatali visszaélés gyanújában is feljelentést tett. Emellett az uniós pénzek elherdálásának gyanúja is felmerül, így az EU Csalás Elleni Hivatalához, az OLAF-hoz is fordultak.