Felzúgtak a láncfűrészek a Városligetben

Városliget, favágás
Favágás a Városligetben 2016.03.17.
Vágólapra másolva!
Emelőkosárból, magasban lévő faágak levágásával kezdődött meg a Városliget parkrehabilitációja csütörtökön. A Városliget átépítéséért felelős cég azt írja, hogy a régi épületek bontását is megkezdik.
Vágólapra másolva!

Favágók kezdtek dolgozni a Városligetben, a motoros fűrésszel felszerelt munkások először ágakat vágtak le a fákról.

Favágás a Városligetben Fotó: M.Schmidt János – Origo

A Városliget átépítéséért felelős cég közleményéből az derül ki, hogy az ágak levágása csak az első lépés. Egész fákat is eltüntetnek majd a parkból. Azt írják, hogy csak a volt Hungexpo területén 19 fát vágnak ki "növényegészségügyi és kertészeti okok" miatt hamarosan. A cég közleménye szerint 10 egészséges fát is ki kell vágni, ötöt pedig átültetnek majd március 21-22. között.

A favágás helyszínén reggel civil tüntetők is megjelentek,

később pedig a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt több politikusa is odament a Hungexpo-területre. Itt korábban a Kertem nevű szórakozóhely működött. Szabó Tímea, a párt társelnöke és Szabó Rebeka, zuglói alpolgármester is bemászott a Kertembe, hogy megakadályozza a favágást.

- mondta az Origónak a PM szóvivője. Szerinte 12 fát már nekik sem sikerült megmenteniük, a favágók viszont megjelenésükre abbahagyták a munkát. "Mi most berendezkedünk ide. Éjjel is itt maradunk, hogy ne folytatódhasson a favágás" - mondta a szóvivő.

Nem kidöntik a fákat, hanem darabonként vágják ki Fotó: M.Schmidt János – Origo

A Városliget Zrt. közleménye szerint a Városliget területén a faállomány nyolcvanöt százaléka ápolásra szorul, tizenkét százaléka pedig egyenesen balesetveszélyes. A cég a budapesti önkormányzat tulajdonában lévő Főkert Zrt. egyik felmérésére hivatkozva közölte ezeket a számokat.

Szerintük három éven belül 60 százalékól 65 százalékra emelkedik a zöldfelületek aránya a parkban, miután a kivágott fákat 150 százalékban pótolják.