Novák Katalin több nőt akar a politikában

Novák Katalin,
Vágólapra másolva!
Hogy valaki főállású anyaként érvényesül, vagy egyáltalán nem akar gyermeket, egyéni és egyaránt tolerálandó döntés – mondta az Origónak Novák Katalin. A New Yorkban felszólaló család- és ifjúságügyi államtitkár azt is támogatná, hogy minél több nő válassza a politikai pályát, mert így jobban képviselhetik saját érdekeiket. 
Vágólapra másolva!

Magyarországon a családpolitika nagyon szorosan kapcsolódik a nőpolitikához – mondta az Origónak Novák Katalin, aki New Yorkban felszólalt a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottság hatvanadik ülésén.

Novák Katalin felszólalt a Nők Helyzetét Vizsgáló ENSZ Bizottságban Forrás: EMMI

A kéthetes eseményen több mint száz miniszter vesz részt a világ minden tájáról, és arra próbálnak közösen megoldást találni,

hogyan lehetne javítani a nők helyzetén.

A magyar delegáció minden évben külön programokat is tart, tavaly a védőnői hálózatról, idén Polgár Judit sakkozó részvételével a tehetséggondozásról, egy másik rendezvényen a modernkori rabszolgaságról esett szó.

Senkit ne érjen hátrány

A találkozón az egyik sarkalatos pont az volt, hogyan tudják összeegyeztetni a gyermekvállalást az anyasággal. Az államtitkár elmondta: számára

a döntés szabadságának a biztosítása a legfontosabb.

Ha valaki az anyaság mellett dönt, akkor minél több segítséget kapjon, hogy ez ne jelentsen számára hátrányt. Novák Katalin az állami támogatások közé sorolta a családi adókedvezményt, a bölcsődei szolgáltatások bővítését, a gyed extra bevezetését és az ingyenes gyermekétkeztetést, valamint a családi otthonteremtési kedvezményt is.

Novák Katalin szerint több nő kellene a politikába Forrás: EMMI

Van még javítanivaló

A politikus arra különösen büszke, hogy az Economist nőnap alkalmából kiadott összesítése szerint Magyarország az ötödik azon országok listáján, ahol a nőknek a legjobbak az esélyei a munkaerőpiacon. Az összeállításban csak négy skandináv ország előzi meg.

„Amiben Magyarország kicsit rosszabbul áll, az a részmunkaidő és az atipikus foglalkoztatás, valamint a nők száma a döntéshozatalban” – ismerte el az államtitkár.

Novák Katalin szerint a változáshoz három dologra van szükség: megfelelő jogszabályi háttérre, anyagi támogatásra, valamint a közgondolkodás átalakítására.

- mondta.

Nőket a döntéshozatalba

Novák Katalin személyesen annak is örülne, ha több nő lenne döntéshozói pozícióban.

„Én bátorítanék is mindenkit, hogy induljon el ezen az úton, ne rettegjen tőle, hiszen minél több női politikus van, annál kedvezőbb döntéseket lehet hozni a nők számára” – tette hozzá.