Követői lehetnek az ügyészségi lövöldözőnek

Fazekas Géza
Rendőrök mennek be a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és a Kiskunhalasi Járásbíróság épületébe, ahol lövöldözés történt 2016. március 16-án
Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa.
Vágólapra másolva!

A bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség indítványával egyetértve, a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt döntött a kényszerintézkedés mellett. Madarasi Anna azt mondta: a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedésre, mert a gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, és más eljárás is folyik ellene.

Rendőrök mennek be a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és a Kiskunhalasi Járásbíróság épületébe, ahol lövöldözés történt 2016. március 16-án Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Tönkrement az egészsége

Horváth Róbert, a férfi ügyvédje annyit mondott újságíróknak: védence

nem emlékszik a történtekre,

állítása szerint több éve húzódó sérelem érte az igazságszolgáltatás részéről, ami miatt tönkrement az egészsége és a kiskunhalasi ügyészség épületébe belépve is egy marék nyugtatót szedett be. A férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti előzetes letartóztatását.

Félnek az ügyészek

Az Ügyészek Országos Egyesülete szerint okkal lehet tartani attól, hogy a jövőben hasonló esetek történhetnek, mint amilyen a Kiskunhalasi Járási Ügyészségen volt szerdán, ezért az állam részéről konkrét intézkedésekre van szükség. A szervezet elnöke, Matécsa Artemon azt közölte: az ügyészek és a bírák biztonsága, védelméhez jogszabályi háttérrel és anyagi forrásokkal biztosítani kell a szervezeti és személyi feltételeket. Az egyesület abban bízik: az eset rávilágít arra, hogy az igazságszolgáltatás csak úgy lehet hatékony, ha az ügyészek, bírák hivatali feladataikat megfélemlítés, akadályoztatás, zaklatás terhétől mentesen, biztonságos körülmények között tudják ellátni".