Két magyar sebesült meg a brüsszeli merényletekben

Vágólapra másolva!
Ellentmondó információk láttak napvilágot a brüsszeli terrortámadásban megsebesült magyarokról. Míg Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy egyikük nincs súlyos állapotban, addig Szijjártó Péter azt mondta, hogy egyikük állapota sem súlyos. Értesüléseink szerint egy magyar férfi és egy nő került kórházba a robbantások után. 
Vágólapra másolva!

Két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantások során – mondta Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet. A nagykövet ugyanakkor hozzátette: magyar halálos áldozatról nincs tudomásuk.

Nagy Zoltán elmondta: a konzuli részlegen keresztül igyekeznek minden szükséges tájékoztatást megadni.

Orbán: Egyiküknek nem súlyosak a sérülései

Orbán Viktor is megerősítette, hogy eddig két magyar sérültje van a brüsszeli merényleteknek, egyiküknek nem súlyosak a sérülései.

Biztonságban földet ért a repülőgép

A Brussels Airlines Budapestről indult reggeli járatáról azt mondta: a gép biztonságban földet ért, több magyar utassal is telefonon tartják a kapcsolatot; az utasok nem hagyhatták el a repülőgépet, de mindannyian biztonságban vannak.

A jelenlegi információk szerint két magyar sérültje van a kedd reggeli brüsszeli robbantásoknak, állapotuk nem súlyos – mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter.