A jelenlegi 199 fős parlament helyett 222 fős törvényhozást javasol az Együtt. Szigetvári Viktor megszüntetné a többes ajánlás rendszerét és egyéni kerületeket vezetne be a határon túli magyarok számára.
Minden kompenzációs rendszert megszüntetnénk, és a 222 fős, egykamarás parlamentben működtetnénk az új köztársaságban a képviseleti demokráciát – jelentette be Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pártja javaslatait a választási rendszer megváltoztatására. A parlament jelenlegi létszáma egyébként 199 fő.

Az Együtt emellett az is javasolta, szüntessék meg a többes jelölés rendszerét, a határon túliak ne pártlistára szavazzanak, hanem két egyéni kerületben, és felülvizsgálná a határon túliak regisztrációját is.
Szigetvári Viktor szerint a kamupártokkal szemben be kell vezetni a listás szavazatok alacsony számán alapuló pénz visszafizetési kötelezettséget, ami az egyéni jelölteknél már megvan. Az állami kampánytámogatás Fidesz által bevezetett rendszerét pedig megtartaná.
Az Együtt megtartaná a jelenlegi egyéni választókerületi rendszert, de a német modell szerint – mozgó parlamenti plafonnal – az országos listára leadott szavazatok arányában javasolják kiosztani a mandátumokat.